Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea cigarettacsikk-offenzívába kezdett Dél ellen

2016. február 5., péntek 15:29

A két Korea között az átjárhatatlan határkerítések ellenére is élénk a forgalom.

Az utóbbi hetekben az észak-koreaiak kezdetek lufihadjáratba.

Léggömbökre szerelt csomagokban küldenek a másik oldalra politikai propaganda anyagokat. A léggömböket időzítővel szerelik fel, hogy a falvak fölött pukkanjanak ki, és ott szórják szét a Park Geun-hye elnököt rendszerint emberi szemétnek, politikáját pedig romlottnak tituláló lapokat.

A ballonok egy része azonban épségben landolt a háztetőkön, így a hatóságok meg tudták vizsgálni a küldeményeket.

Ekkor derült ki, hogy a csomagok egy részében nem szórólap, hanem szemét - sok esetben cigarettacsikk - volt.

A New Times által megkérdezett rendőrfőnök azt mondta, először aggódtak, hogy a kommunisták valamilyen fertőző vagy mérgező anyagot küldtek, de miután megvizsgálták a csomagok tartalmát, kiderült, hogy csak szimpla háztartási szemétről van szó.

A ballonozást korábban a déliek is űzték, de 2000 körül, az akkori béketárgyalások miatt ők felhagytak a műfajjal. A léggömbök helyét az óriáshangszórók vették át. A határ mellett felállított hangfalakon egyaránt sugároznak északon betiltott popslágereket és Kim Dzsongunt kritizáló politikai beszédeket.

Rovatok