Index Vakbarát Hírportál

Megerőszakolt egy kisfiút egy iraki menekült Bécsben

2016. február 6., szombat 13:19

Egy húszéves iraki menekült férfi megerőszakolt egy tízéves kisfiút egy bécsi fürdőben, a fiú súlyos sérüléseket szenvedett, és kórházi kezelésre is szorult, erősítette meg a rendőrség a krone.at korábbi hírét. Az eset még decemberben történt, a férfi, aki irakban taxisofőrként dolgozott, szeptemberben a balkáni útvonalon érkezett Ausztriába.

A rendőrségi jegyzőkönyv szerint miután elfogták, azt mondta, nagy hibát követett el, tette pedig természetesen egyetlen országban, így Irakban sem megengedett, de mivel hónapok óta nem létesített senkivel szexuális kapcsolatot, túlságosan ki volt éhezve, és nem tudta magát visszafogni.

A fiút a férfi berántotta magával egy vécébe, majd megerőszakolta, a gyerek segélykiáltásait senki nem hallotta meg. Tette után nem menekült el a helyszínről, hanem otthagyva a fiút, elkezdett a medencébe ugrálni. A tízéves fiú aztán végül az úszómesternek szólt, aki hívta a rendőrséget.

Rovatok