Index Vakbarát Hírportál

A fekete doboz alapján nem technikai hiba okozta a bajorországi vonatkatasztrófát

2016. február 10., szerda 18:32

A német közlekedési miniszter, Alexander Dobrindt azt mondta, a fekete dobozt már át is vizsgálták, és az derült ki, hogy nem volt technikai probléma a vonattal, de a vizsgálatnak még nincs vége.  Az összes áldozatot azonosították már, köztük mindkét mozdonyvezetőt.

Kedd hajnalban  tíz ember halt meg és 18-an komolyabban megsérültek, amikor  két vonat frontálisan ütközött.  A baleset Münchentől mintegy 40 kilométerre délkeletre történt a Holzkirchen-Rosenheim egyvágányos vasútvonal egy éles kanyarulatában, erdős területen.  

Azután jelentették be, hogy vizsgálódnak, hogy a rendőrség közölte, hogy az az elmélet, ami szerint kikapcsolták automatikus fékezőrendszert, puszta spekuláció. Ezt a rendszert a 2011-es magdeburgi baleset után szerelték fel, és arra szolgált, hogy a vonatot automatikus lelassítsa, ha az piros lámpán menne át, írja az Independent.

A rendszer üzemeltetéséért felelős Deutsche Bahn közleménye szerint múlt héten ellenőrizték a fékezőrendszert. Most a a kormány és a helyi hatóságok közös vizsgálatba kezdtek, ahol a fekete dobozokat és a síneket is átnézik, illetve szemtanúkkal és a vasúttársaság diszpécsereivel is beszélni fognak.

Rovatok