Index Vakbarát Hírportál

A franciák is módosíthatják az alkotmányt a terrorveszély miatt

2016. február 10., szerda 18:20

Elfogadta a francia nemzetgyűlés szerdán a terrorveszély miatt kezdeményezett alkotmánymódosítást, amely miatt januárban lemondott Christiane Taubira volt igazságügyi miniszter.

A november 13-i párizsi terrortámadásokra válaszul François Hollande államfő által kezdeményezett reform két fő javaslata az volt, hogy

Az 577 tagú alsóházban 317 képviselő támogatta az alkotmányreformot, 199-en szavaztak ellene, 51-en pedig tartózkodtak.

A jobboldali többségű szenátus elé márciusban kerül a szöveg, az alkotmánymódosítás végleges elfogadásához a nemzetgyűlés és a szenátus együttes ülésén a képviselők és szenátorok háromötödös támogatására lesz szükség, ami egyelőre a második passzus okozta megosztottság miatt bizonytalan.

A Le Figaro beszámolója szerint a mostani szavazáson a módosítás mellett voksolt a szocialisták többsége (ez Hollande pártja) mellett, a Nicolas Sarkozy-féle Republikánusok többsége is. Ugyanakkor a szocialisták egy része a módosítás ellen szavazott.

Manuel Valls miniszterelnök elégedettségének adott hangot a nemzetgyűlési szavazás után, és úgy vélte, hogy a reformot a kongresszus többsége, azaz a nemzetgyűlés és a szenátus együttes ülése is el fogja fogadni. A voksolás előtt a miniszterelnök arra figyelmeztette a kormánypárti képviselőket, hogy ha nem szavazzák meg az alkotmánymódosítást "nehéz helyzetbe hozzák a kormányt és kisebbségbe taszítják a köztársasági elnököt".

A baloldal megosztott

Jóllehet a reformot támogató szocialisták többségben vannak, a kormánypárti baloldalt továbbra is megosztja a második passzus, Bernard Accoyer, a nemzetgyűlés korábbi jobboldali elnöke szerint pedig "elérhetetlen cél" a háromötödös többség megszerzése. 

Bírálói szerint minden ilyen törvény eleve megbélyegezheti a kettős állampolgársággal rendelkező franciákat, így például az afrikai volt francia gyarmatokról származókat. A nemzetközi jog szerint pedig egyetlen állam sem teheti hontalanná saját polgárait.

Az alkotmánymódosítás első passzusa a rendkívüli állapot szabályozásáról rendelkezik. A jelenlegi érvényben lévő, 1955-ben elfogadott és tavaly novemberben szigorított törvényhez hasonlóan a maximálisan 12 napra kihirdethető rendkívüli állapotot csak a parlament hosszabbíthatja meg egy olyan törvénnyel, amelyben annak időtartamát szabályozza. A hosszabbítás maximum négy hónapig tarthat, és csak egy újabb parlamenti szavazással újítható meg. 

Rovatok