Index Vakbarát Hírportál

Orosz repülők megint kórházakat bombáztak Szíriában

2016. február 15., hétfő 11:15 | aznap frissítve

Légicsapás ért hétfőn egy gyermekkórházat, egy iskolát és más polgári célpontokat is a szíriai felkelők kezén lévő, török határ közeli Azáz városban - számoltak be helyi lakosok azt követően, hogy a nap folyamán egy másik kórházat is légitámadás ért a polgárháború sújtotta országban. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közlése szerint a legalább öt egészségügyi intézményt és két iskolát sújtó légicsapásokban közel ötvenen haltak meg, köztük gyermekek, írja az MTI.

„Légicsapások érték Észak-Szíriában az Orvosok Határok Nélkül (MSF) egyik kórházát” – jelentette be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni központú civil szervezet. A Middle-East Eye úgy tudja, hogy a bombázást orosz repülőgépek hajtották végre.

A helyiek elmondása szerint legalább öt rakéta érte a város központjában fekvő gyermekkórházat és a közelben lévő iskolát, ahol az Aleppó környéki heves harcok elől elmenekült szíriaiaknak nyújtottak menedéket. Egy másik lakos azt mondta, hogy Azáz déli részén egy menekültszállásra ugyancsak légicsapást mértek, valószínűleg orosz vadászgépek.

Az utóbbi napokban több tízezren menekültek Azázba, amely a szíriai felkelők utolsó bástyájának számít a török határ közvetlen közelében. A várostól mintegy nyolc kilométerre fekszik az Oncupinar határátkelőhely, amely több napja zárva van, és amelynek szíriai oldalán ezrek vesztegelnek.

Dzsuma Rahál helyi orvos azt mondta, több tucatnyi rémült gyereket mentettek ki a kórházból. Hozzátette, két gyerek meghalt, és a mentőszolgálatok tucatnyi sebesültet szállítottak Törökországba, hogy orvosi ellátásban részesüljenek.

A nap folyamán egy másik, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet támogatásában részesülő kórházat is légicsapások értek: az Idlíb tartománybeli Mááret an-Númán közelében, Hadíje helységben fekvő intézmény elleni támadásban heten meghaltak és az MSF nyolc munkatársa eltűnt.

Nem első alkalommal merül fel, hogy orosz repülőgépek civil célpontokat bombáznak Szíriában. Az amerikai hadsereg közlése szerint február 10-én egy aleppói kórházat támadott meg két orosz felségjelzésű vadászbombázó. Moszkva szerint az ő gépeik nem, de az Egyesült Államok vezette koalíció repülői légicsapásokat hajtottak végre a város térségében. Állítják, nem ők hajtották végre a civilek elleni támadást, írja a Reuters

Rijad Haddad, Szíria moszkvai nagykövete a nap folyamán a Roszija 24 hírtelevízióban azt mondta,

A kórházat az amerikai légierő rombolta le. Az orosz légierőnek semmi köze hozzá. Erről tanúskodnak a kapott felderítési adatok.

Szerinte Damaszkusz egyelőre nem engedi a helyszínen dolgozni a nemzetközi megfigyelőket, hazugnak minősítve őket. Szerinte az Egyesült Államokban "örvendeznének, ha ilyen hazudozókat" küldhetnének Szíriába.

Anthony Lake, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) ügyvezető igazgatója döbbenetének adott hangot az egészségügyi és oktatási intézményeket értek támadások miatt:

Véssük emlékezetünkbe, hogy az áldozatok gyerekek. Gyerekek.

Kifejtette: a kórházak harmada, valamint az iskolák negyede nem működik már Szíriában.

Az Aleppó és Idlíb tartományokban legalább öt egészségügyi intézményt és két iskolát ért rakétacsapásokban közel ötven civil, köztük gyermekek haltak meg, és sokan megsebesültek,  közölte hétfőn az ENSZ.

Rovatok