Index Vakbarát Hírportál

Orosz vagy szíriai gépek bombáztak kórházakat Szíriában

2016. február 17., szerda 22:19

Feltehetően orosz vagy szíriai gépek bombáztak le hétfőn több kórházat és iskolát Észak-Szíriában, írja az MTI Steven Warren ezredes nyilatkozatára hivatkozva.

A nemzetközi koalíció szóvivője elmondta, hogy legalább öt egészségügyi intézményt és két iskolát ért rakétacsapás, közel ötven civil halt meg, illetve hogy az áldozatok között gyerekek is voltak.

Warren szerint a múlt pénteki, Münchenben kötött megállapodás ellenére nem hogy csökkentek volna, hanem gyarapodtak az orosz és szíriai légierő bombázásai. Megfigyeléseik szerint egyre gyakrabban vetnek be taktikai repülőgépeket, lőnek ki rövidtávú ballisztikus rakétákat, és a szíriai helikopterek hordóbombás támadásai is megszaporodtak. Az ezredes azt is kifogásolta, hogy ezek az akciók figyelmen kívül hagyják a civilek életét és biztonságát.

Törökország egyértelműen Oroszországot okolja a történtek miatt, Putyinék azonban ezt határozottan kikérték maguknak, és elutasították a vádakat.

Rovatok