Index Vakbarát Hírportál

A hadsereg védte meg a tüntetőktől Delhi vízellátását

2016. február 22., hétfő 06:16

A hadseregnek kellett beavatkoznia Észak-Indiában a hétvégén, hogy megvédjék a húszmilliós Delhi vízellátását, miután tüntetők elfoglalták a városba vezető csatorna bejáratait, írja az MTI. Az erőszakossá fajult tiltakozó akciónak már 19 halálos áldozata van.

A kormány egy illetékes hétfőn azt közölte, hogy tiltakozó akció miatt a lakosság háromötödének vízellátása forgott veszélyben, de a katonák közbelépése nyomán sikerült visszaszerezni az ellenőrzést a csatorna fölött.

A térségben egy mezőgazdasági közösség tagjai tüntetnek napok óta, azt követelve, hogy növeljék a szavatolt állami állások és egyetemi helyek számát. A tiltakozók összecsaptak a rendfenntartókkal, személy- és teherautókat gyújtottak fel, és akadályozták a közúti közlekedést is. Az összetűzésekben a legfrissebb jelentések szerint 19-en meghaltak, a sebesültek száma eléri a kétszázat.

A tüntetők egy képviselője hétfőn azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy nem riasztja őket vissza a hadsereg bevetése, és folytatják az akciót.

Rovatok