Index Vakbarát Hírportál

Több mint 30 rab megszökött, 11-et lelőttek

2016. február 25., csütörtök 12:08

Több mint 30 (egyes források szerint több mint 50) rab megszökött a Buimo börtönből Pápua Új-Guineában. 11-üket lelőtték, 17 társukat megsebesítették és elfogták a hatóságok.

Az eset csütörtökön, helyi idő szerint délután egy óra körül történt. A rabok megtámadtak és megsebesítettek két börtönőrt. A szökésben levő rabok pontos számát és kilétét még nem közölte a börtön a nyilvánossággal.

Az utóbbi években a Buimo börtönben uralkodó állapotokkal kapcsolatban többen fejezték ki aggodalmukat: sok huszonéves férfit tartanak itt előzetesben a helyi sajtó szerint, akik közül rengetegen hosszan kénytelenek várni a tárgyalásuk kitűzésére. A börtönőrök kegyetlenkedéseit, és a rabok általános ellátását is kiemelte az EMTV, mint problémás pontot. Tavaly 55-en szöktek meg egy másik kitörésben ugyanebből a börtönből.

A rendőrség figyelmeztette a lakosságot, fokozott óvatossággal közlekedjenek a környéken. A szökött rabok között gyilkosok, nemi erőszaktevők is vannak. Arra is figyelmeztettek, hogy a szökött rabok bujtatása bűncselekmény.

Pápua Új-Guinea Óceánia egyik állama, a Föld második legnagyobb szigetének, Új-Guineának keleti részét és számtalan kisebb szigetet foglal magában.

Rovatok