Index Vakbarát Hírportál

Kivégezték az összes férfit egy iráni faluban

2016. február 26., péntek 12:33

Már a demográfiai helyzetet veszélyezteti Irán egyes térségeiben az ópiumtermelés és a kábítószer-kereskedelem elleni harc. Olyannyira, hogy az ország Pakisztánnal és Afganisztánnal határos tartományaiban, Szisztanban és Balucsesztanban már van olyan falu, ahol a teljes férfilakosságot kivégezték a szigorú bírósági ítéletek után.

Ezt nem más mondja, mint az ország családügyekért felelős alelnöke. A Euronews által szemlézett interjúban Sahindok Molaverdi nem nevezi meg a falut, de szerinte fontos a jelenségre felhívni a figyelmet, mert túl nagy áldozattal jár és kevés eredményre vezet.

„A kivégzett elkövetők gyermekei is dílerek. Meg akarják bosszulni apáik halálát. Ugyanakkor ők azok, akik ellátják családjaikat a drogkereskedelemből származó pénzből, és ezért ezek a falvak teljesen védtelenek” – mondta Molaverdi, aki szerint ezeknek a térségeknek perspektívát kell kínálni, hogy legyen más kereseti lehetőségük, mint a kábítószerek termelése és csempészése.

Irán az egyike a legtöbb halálos ítéletet végrehajtó országoknak, több mint háromszáz évente, bár pontos adatok nincsenek. Az alelnök szerint a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőire halálos ítéletek helyett legfeljebb életfogytiglant kellene kiszabni. A keményvonalas igazságszolgáltatás mérséklésére vonatkozó reformjavaslat kapcsolatban állhat a választásokkal.

A reformisták és Haszán Roúháni elnök támogatói közösen tartották meg első kampánygyűlésüket Teheránban múlt csütörtökön, alig egy héttel a pénteki választás előtt. "A reformok lesznek a választások igazi győztesei" – kántálták az egybegyűltek. Azonban az eredetileg 12 ezer jelöltaspiráns közül az Őrök Tanácsa 6000, főként reformistáknak tartott jelöltet nem engedett elindulni a parlamenti választáson. Ettől függetlenül is a részvételre buzdítottak Roúhániék: a választások egyik tétje, hogy az elnök a mérsékelt oldal esetleges erősödése mellett meg tudja-e valósítani a megválasztásakor ígért társadalmi és gazdasági reformokat, Irán ugyanis a szankciók feloldása után sincs még könnyű gazdasági helyzetben.

Rovatok