Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea megint atomcsapással fenyegetőzik

2016. március 7., hétfő 06:11

Megelőző atomcsapással fenyegette meg Phenjan hétfőn az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, néhány órával az előtt, hogy a két ország minden eddiginél nagyobb közös hadgyakorlatot kezdett a térségben - írja az MTI.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség idézte a Kim Dzsong Un vezette nemzeti védelmi tanács közleményét, amely szerint "Észak-Korea kész demonstrálni hadseregének, így az atomcsapásmérő eszközeinek az erejét is a legfelsőbb parancsnokság utasítása esetén", hogy választ adjon az ellenséges országok legnyugtalanítóbb hadgyakorlataira, amelyekkel meg akarják sérteni az ország szuverenitását, és megdönteni legitim vezetést. A közlemény szerint az egyik célpont a dél-koreai elnöki palota, a másik pedig a washingtoni Fehér Ház lesz. Csapást mérnek az Egyesült Államokra és ázsiai-csendes-óceáni támaszpontjaira is, illetve hadműveletet indítanak Dél-Korea felszabadítására.

Phenjan a tőle megszokott harcias hangvételű közleményét néhány órával az előtt jelentette meg, hogy hétfőn megkezdődtek a térségben az Egyesült Államok és Észak-Korea szokásos éves hadgyakorlatai, amelyeken minden eddigieknél több hadieszközt és katonát vonultatnak fel. A dél-koreai védelmi minisztérium tájékoztatója szerint 17 ezer amerikai és több mint 300 ezer dél-koreai katona vesz részt rajtuk. Az április 30-ig tartó manővereken amerikai hadászati bombázókat is bevetnek, részt vesz továbbá a John C. Stennis atommeghajtású repülőgép-hordozó és egy Virginia típusú atommeghajtású tengeralattjáró is. A hadgyakorlatokon az észak-koreai tömegpusztító fegyverek semlegesítését, illetve észak-koreai fenyegetésekre adandó megelőző csapásmérést fognak gyakorolni.

Rovatok