Most vasárnap-hétfőn tartották meg az uniós–török brüsszeli csúcsot, ahol születtek is döntések meg nem is a menekültválsággal kapcsolatban. Ami biztosnak mondható: a balkáni menekültútvonalat lezárásra ítélték.
Bár az eredeti tervezethez képest finomabban fogalmaztak, de ez a balkáni útvonalon fekvő országokat nem igazán hatotta meg: Szlovénia csak útlevéllel és vízummal (!) enged be menekülteket az országba, Macedónia pedig azonnal, teljesen lezárta az Idomeninél található határát, és a korábbi napok egy-kétszáz menekültjével szemben két napja egyetlen egy menekültet sem enged át a határon. Néha átmegy egy mozdony, visszajön egy teherszerelvény, de ember egy szál sem. A helyszínen jártunk.
Idomeni az a hely, ahol hónapok óta egyre nagyobb számban torlódnak fel a Görögországból Macedóniába tartó menekültek. A múlt hónapban Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia megállapodott arról, hogy naponta csak néhány száz menekültet engednek át a nyugat-balkáni országok területén.
Ezt ráadásul napról napra csökkentették, emellett egyéb szigorításokkal is éltek: egyes országokból érkezőket teljesen kizártak a továbbhaladók köréből. Macedónia végül azt is bevezette néhány napja, hogy hiába érkezik valaki Szíriából, ha damaszkuszi: akkor nem számít menekültnek − mivel a szíriai főváros nem számít háborús övezetnek −, így nem kelhet át a határon.
Mindezek következtében mára csak Idomeninél, közvetlenül a határon 12-15 ezer menekült torlódott fel, létrehozva egy spontán, nem hivatalos menekülttábort, ahol a megfelelő infrastruktúra, orvosi ellátás, étkezés és a lassú, majd teljesen megszűnő határon átengedés miatt időről időre komolyabb konfliktusok is kialakulnak.
Legutóbb egy hete törték át az elcsigázott menekültek a határkerítést egy kidöntött oszlop segítségével. De emellett mára 14 menekülttábort hozott létre Görögország, így egyes jelentések szerint az országban jelenleg több mint 50 ezer menekült torlódhatott fel. Ez a szám pedig azt nézve, hogy milyen ütemben érkeznek Törökországból a menekültek, csak nőhet.
Az elmúlt napokban-hetekben épült görögországi menekülttáborokat a görög hadsereg építi, koordinálja, így belépni csak külön minisztériumi engedéllyel szabad. Persze nekünk ilyen nem volt, így a határhoz legközelebb eső kilkiszi tábort is csak kívülről tudtuk megnézni.
A volt repülőtéren kialakított és az ezekben az órákban is folyamatosan bővített táborban legalább ezer sátorban legalább háromezer menekült tartózkodott. A méretek érzékeltetésére itt egy rövid videó, amit a kerítésen kívülről tudtunk felvenni:
A magyar sajtó viszonylag szűken számolt be a görögországi menekülttáborok építéséről, de a görög és európai sajtó cikkeit nézegetve nagyon komoly táborépítésbe fogott az ország. Leginkább Észak-Görögországban, de Athén mellett is építettek.
A legnagyobb egybefüggő tömeg azonban a macedón határon, Idomeninél van, ahol a rendszer eddig a következő volt: a görög állam a megérkezésnek megfelelően sorszámmal látta el az embereket, akik aztán egyfajta zsilipeléssel a kerítéshez gyűlnek egy utolsó sátorban, ahonnan egy regisztrációt követően léphetnek Macedóniába.
Ez a napi egy-kétszáz eddig, illetve a nulla átengedett emberrel az elmúlt két napban azt eredményezte, hogy vannak, akik három hete várnak a sorukra. Találkoztunk olyan február 16-án érkezett/regisztrált szíriai menekülttel, aki előtt még legalább kétezer ember várt a sorára. Ő úgy számolt, hogy ez körülbelül nyolc nap, amit most már átvészel a táborban. Ezt a reményt borítja a teljes határzár.
Idomeniben két-három hónappal ezelőtt még marokkóiak balhéztak szomáliaiakkal, mára azonban többségében szíriaiak és irakiak várakoznak valamire, bármire. Az egy héttel ezelőtti nagyobb balhé óta a tábor nyugodt, néha van egy-két kisebb összetűzés, de ez nem érinti közvetlenül a határt, illetve az azt őrző rendőröket, katonákat.
A hosszú idő alatt kialakult a tábor saját élete, dinamikája: látszik, ki az, akit nem zavar, hogy a kerítés és a toi-toi vécé közé sátrazik, számítva arra hogy valami csoda folytán egyszer csak megnyitják a kapukat, és kik azok, akik inkább a folyamatos zajtól messzebb, a használaton kívüli vasútállomáson és annak melléképületeiben vagy környékén ütöttek tanyát. Nem mondhatni, hogy a gyerekesek keresik inkább a csendesebb részt: rengeteg gyerek és család van szinte mindenhol.
A Vöröskereszt (szinte minden európai országból) és az ENSZ segít a helyszínen hivatalosan, de rengeteg önkéntes csoport van. A legnagyobb ételosztást például egy görög szervezet végzi, de sok a svéd, német, illetve francia szervezet is; van, akik ruhát vagy ételt osztanak. Vasárnap például valaki kétezer szendviccsel állított be a táborba. Az előző napokban pedig egy platónyi tűzifát tett le valaki a tábor határában. A helyiek nagyon türelmesnek tűntek, az üdítő, csipsz és zöldség pedig olyan termékek, amikkel érdemes egy kiskocsival is kiállni a táborba vezető út szélére, el fog fogyni minden.
A táborban kivárás van, az EU-csúcs és annak üzenete még friss, nem csapódott le teljesen. Bár hétfőn és kedden megjelent néhány busz, amelyek innen a határtól indulnak, és 20 (néha 40) euróért Szalonikibe, illetve Athénba viszik a menekülteket. Hogy ott a frissen létrehozott táborokat vagy egyszerűen csak egy újabb útvonal kezdőállomását keresik, nem volt egyértelmű, nyilván utóbbi valószínűbb. Az biztos, hogy a balkáni útvonal lezárásával felmerült, hogy Bulgária, illetve Albánia is az új útvonal részese lehet, de ezt megjósolni szinte lehetetlen, erre utaló jeleket pedig még nem igazán látni.
Én leszek az ezeregyedik, aki egy fesztiválhoz, mondjuk a Szigethez fogja hasonlítani a tábort, de tényleg találó, az embereknek egy-két, sokszor három hét alatt automatikusan kialakul a napi rutinjuk, ráadásul a megfelelő infrastruktúra is azonnal kialakult: irány a legközelebbi kút, mosakodás, vécé, fogmosás, fodrász, reggeli meleg tea, kávé, Western Union, aki számít egy kis pénzre (vagy küldene), illetve DHL-kisbusz, aki iratokat, levelet vár.
A DHL-kisbusz mindennap órákat áll a helyiségnévtábla amellett, ahol hosszú sorban állnak a migránsok, hogy átvegyék a leveleket. Vannak, akik öt-tíz útlevéllel jönnek a buszhoz, hogy mások küldeményeit is átvegyék, ezt a csomagküldő szolgálat emberei viszonylag lazán kezelik.
Beszéltünk néhány emberrel, akik bontották a leveleiket: mindenkinek hivatalos okmányok jöttek. Két iraki férfinak személyi igazolvány vagy az azt helyettesítő papír, nem volt egyértelmű a válasz, mindenesetre hivatalos, fényképes igazolvány. Ők elveszítették irataikat útközben, időközben pedig azzal szembesültek, hogy azok nélkül teljesen lehetetlen a továbbjutás. Amikor kérték, hogy küldjék el nekik, még reménykedtek, hogy azzal majd továbbállhatnak, most azonban már kisebb volt már a lelkesedés, főleg a damaszkuszi szíreknek.
Akikből egyébként többel is találkoztunk. Egy fiatal fiú, akivel reggel futottunk össze, kis papucsban szárította a napon épp az előző esti nagy esőben elázott szír útlevelét. Édesapja Szíriában maradt, édesanyja már hosszú ideje Németországban van, és hozzá ment volna, de míg barátja simán átjutott a határon, ő azt mondta, neki esélye sincs, damaszkusziakat nem engednek át.
De beszéltünk irakiakkal is, akik most vették át levélben küldött irataikat, és ők sem szaladtak kitörő örömmel a határ felé.
Decemberben még folyamatosan kérdezgették kollégánkat arról, hogy mit tud, mi lesz, kit mikor engednek át, engem most már senki nem kérdezgetett. Az öt-tíz napja, két-három hete várakozó szírek, irakiak már nem kérdezgettek, csak mentek a levesért, a teáért, a levélért vagy az orvosi ellátásért, végső esetben a buszhoz vagy taxihoz, ami elviszi őket innen egy rendes táborba vagy egy közeli nagyvárosba, ahonnan újratervezhetik az útvonalukat.
Persze nagyon sokan ugyanolyan energiákkal szegezték szemüket határkerítésre, az onnan átbámuló macedón rendőrökre, így egyáltalán nem kizárt, hogy a következő napok valamelyikében egy újabb áttöréskísérlet legyen, de az látható: az útvonalon fekvő országok – az egész EU-vezetéssel karöltve – eldöntötték, hogy az útvonalat lezárják.
Az uniós–török csúcson más is felmerült. Törökország azzal állt elő, hogy egy, még ki nem jelölt határidő után minden szíriai bevándorlót, aki szabálytalanul lépte át az Európai Unió határát, Törökország visszavesz, de csak akkor, ha „cserébe” egy másik szíriai menekültet egy EU-s tagállam törvényesen átszállít a saját területére. Plusz az EU az eddigi 3 milliárd euró mellé további 3 milliárd euróval támogatja meg a törökök menekültválság-kezelését, illetve már idén júniustól megszűnne a Törökországgal szembeni vízumkötelesség. Ezekre azonban az unió már nem mondott egyértelmű igent, megegyeztek abban, hogy visszatérnek a dologra.
Ami viszont teljesen biztos: a Törökországból Európába megérkező menekültek nagy része és az ezután megérkező menekültek szinte egésze Görögországra szakad. A következő napok és hetek kérdése pedig az, hogy az ország hogyan küzd meg a helyzettel. Az látható, hogy Görögország éppen arra készül fel, hogy egy ennél még nagyobb tömeget tudjon fogadni, kezelni, hiszen látják, hogy a tengeren érkezők tömege nem fog egyik pillanatról a másikra megállni, miközben a fő útvonal, a balkáni épp bezárult. A hivatalos táborok építése mellett még a nem hivatalos, spontán idomeni táborban is verték az új, nagy sátrak cölöpjeit ottjártunkkor.