Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam titkos taglistáját tényleg egy pendrive-on tárolták?

2016. március 10., csütörtök 13:12

Ugye milyen hihetetlenül hangzik az, hogy valaki azzal sétál be az egyik legnagyobb brit tévécsatornához,  hogy

Helló, meglógtam az Iszlám Államtól, és útravalóul magammal hoztam a szervezet taglistáját!

majd a szerkesztő asztalára perdít egy pendrive-ot tízezernyi névvel, telefonszámmal és egyéb fontos adattal? 

Pedig, ahogy azt szerdán megírtuk, ez valóban megtörtént a Sky Newsnál, ahol ezekben az órákban is folyik az 51 országból származó összesen 22 ezer dzsihadista anyagainak feldolgozása. Állítólag az adathalmaz egy kiábrándult tagtól származik, aki 

az Iszlám Állam belső biztonsági szolgálatától emelte el a pendrive-ot.
 

Oszama kúriájában egy fél IT-céget találtak

Ez a történet teljességgel elképzelhetetlennek tűnne, ha nem ismernénk három olyan esetet, ami alapján úgy tűnik, az al-Kaida családjába tartozó terrorszervezetek semmivel sem kevésbé bürokratikusak, mint a Klik, és semmivel sem kevésbé megszállott adatgyűjtők, mint a Facebook.

2011-ben például az al-Kaida atyjának, Oszama bin Ladennek a rejtekhelyéről SEAL-kommandósok a terrorista holttestén kívül óriási adatzsákmánnyal távoztak; elvittek

Az ezeken tárolt adatok kiértékelésén és rendszerezésén több száz amerikai titkosszolgálati szakértő dolgozott. A Pentagon egyik tisztviselője szerint

ez a valaha látott legnagyobb terrorizmussal kapcsolatos gyűjtemény.

Az adatokból a mai napig igen keveset hozott nyilvánosságra az Egyesült Államok. De valószínűleg az Oszama-kúria adatai alapján tudtak 2011–12-ben drónokat ráküldeni több afganisztáni al-Kaida-vezetőre. Az is kiderült, hogy Bin Laden annak ellenére, hogy már nem ő volt az al-Kaida operatív vezetője, rajta tartotta ujját a nemzetközi dzsihád vérkeringésén a Boko Haramtól az arab tavasz mozgalmaiba beszivárgó iszlamista ügynökökig. 

Öt terabájtnyi vendégterrorista

De nem csak az öreg terrorpátriárka mániája volt az intenzív adatgyűjtés. 2007. szeptember 11-én az iraki Szindzsárban az amerikai elitalakulatok krémjéből – ez tényleg nem túlzás – összeválogatott Team-88 rajtaütött egy házon, ahol egy bizonyos Abu Mutanna al-Anszári rejtőzködött. Ő volt az Iraki Iszlám Állam úgynevezett „határemírje”, aki a polgárháborús Irakba a szír határon – nem kis részben Aszad szír titkosszolgálatának segítségével – átcsempészett külföldi dzsihadistákért felelt.

A kommandósok végeztek Abu Mutannával, de Bin Laden likvidálásához hasonlóan itt is fontosabb volt, hogy irtózatosan sok adatot tudtak begyűjteni. 

Az emír ugyanis 5 terabájtnyi könyvelésében minden egyes határon átjuttatott emberéről minden lehetséges adatot rögzített.

A Szindzsári Dokumentumok néven emlegetett adathalmaz rögzítette, hogy az iraki–szír határra érkező önkéntes melyik ország melyik városából származik, mi volt a foglalkozása, ki szervezte be őt, sőt azt is, hogy milyen úton jutott Irakba. Ezenkívül az amerikaiak bepillantást nyerhettek az Iraki al-Kaida pénzügyi és szervezeti hátterébe is – részben a szindzsári adatokból dolgozott a Rand Intézet is, amikor feltérképezte a maffiaállam működését.

Az Iszlám Állam mesterkéme

De Abu Mutanna halálánál is nagyobb durranást eredményezett 2014 januárjában egy Aleppó melletti kisvárosban történt lövöldözés.

Az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló Tal Rifaatba betörő ellenzéki milicistákat a helyiek azzal vezették egy jellegtelen házhoz, hogy 

a Daesh egyik sejkje rejtőzik itt inkognitóban

És amikor a szír ellenzékiek óvatosan megközelítették a házat, kipattant az ajtó,  egy idősebb figura lépett ki rajta, és egy Kalasnyikovval habozás nélkül tüzet nyitott. A figurát gyorsan leszedték, és holttestét megőrzésre bedugták a ház hűtőjébe. A házban heverő laptopok, útlevelek, mobiltelefonok és az irdatlan papírhalmok láttán rögtön tudni lehetett, hogy nem akárki volt a lakó. És valóban nem:

az egyszerű épületben élt az Iszlám Állam hódításainak kitervelője a mesterterv összes dokumentumával.

A Szíriában Hadzsi Bakr néven ismert ötvenes iraki férfi ugyanis az IS vezérkari főnöke, Abu Bakr al-Bagdadi jobbkeze volt, aki 2003 előtt – még Samir Abd Mohamed al-Hlifaviként – Szaddám Huszein titkosszolgálatában ezredesi rangban szolgált. Hadzsi Bakr 2012 végén érkezett a már akkor is kaotikus Szíriába, hogy innen szervezze meg ügynökhálózatán keresztül Kelet-Szíria elfoglalását.

Ennek érdekében minuciózus aprólékossággal térképezte fel a kiszemelt települések katonai erejét, a belső erőviszonyokat és helyi konfliktusokat. Ennek alapján lehetett megpuhítani az adott települést az IS csapatainak támadása előtt:

Hadzsi Bakr dokumentumainak egy részét a Spiegelnek ugyanúgy sikerült megszereznie, mint ahogy most a Sky megszerezte a taglistát. A német lap 2015-ben azután egy lenyűgöző riportban tárta a nyilvánosság elé az Iszlám Állam körmönfont, kegyetlen és hatékony módszereit.

Az IS belső viszonyairól korábban csak a propagandakiáltványai és szökevények elbeszélései alapján voltak ismeretei a külvilágnak, Hadzsi Bakr dokumentumhalmaza viszont pontos képet nyújtott arról, hogy a terrorszervezet nem egy ad hoc rajtaütésekkel operáló banda, hanem egy pontos menetrenddel, fejlett logisztikával és bürokráciával rendelkező katonaállam. 

Rovatok