Index Vakbarát Hírportál

Átjutottak a menekültek a görög-macedón határon

2016. március 14., hétfő 13:22 | aznap frissítve

Három embercsempész ellen indult nyomozás itthon. Faymann szerint muszáj volt bekeményíteni. A németek továbbra is kitartanak a menekültpolitikájuk mellett. Szijjártó szerint újra kell gondolni a török megállapodást. Görögország segítséget kap. A nap migránshírei.

A macedón rendőrség hétfőn több mint harminc külföldi fotóriportert, illetve újságírót állított elő, akik a görög Idomeni táborából indult migránsokat kísérték – közölte az MTI helyszínen tartózkodó fotósa, akit szintén előállítottak.

Az MTI munkatársa telefonon elmondta, hogy mintegy 2-3 ezer migráns délután három óra előtt indult útnak a görögországi menekülttáborból, ahol így szinte senki nem maradt. A tömeg a borongós, hűvös időben mintegy 20 kilométeres úttal megkerülte a görög-macedón határon felhúzott kerítést, közben két derékig érő kisebb folyón is átkelt.

A menet a második folyó keresztezését követően egy macedón faluba jutott, ahol rendőrök várták a tömeget, majd a migránsok közül kiemelték a fotóriportereket, illetve újságírókat, akiket egy közeli rendőrségre vittek.

Az MTI fotóriportere szerint a macedón rendőrség tiltott határátlépéssel gyanúsította meg az újságírókat. Az érintettek 260 eurós bírság ellenében elhagyhatják Macedóniát, ahova fél évig nem térhetnek vissza. A rendőrség szerint a bírságot ki nem fizetők elhúzódó bírósági eljárásra, majd annak végén még komolyabb bírságra számíthatnak. Az MTI riportere szerint a második folyó átlépése után semmi jele nem volt annak, hogy Macedóniába léptek, így az újságírók tudtukon kívül keresztezték a görög-macedón határt.

Migránsügyi rövidhíreink:

Rovatok