Index Vakbarát Hírportál

Az eltűnt magyar biológus lábnyomaira bukkantak Dagesztánban

2016. március 16., szerda 12:03

Tizenkét nappal azután, hogy eltűnt egy 26 éves magyar biológus az oroszországi Dagesztánban, a kutatások során „reményt keltő nyomokra” bukkantak – közölte a Vesztyi.ru. Török Péter Zsolt a Szulakszkij-kanyonba igyekezett Mahacskalából, ahol utoljára március 4-én látták.

Az extrém túrázásban és a hosszú oroszországi utakban is járatos fiatalember egyedül indult útnak a Kaszpi-tenger partján fekvő városból.

A nyomokra a Szulak-folyónak annak a pontján találtak amely a hüllőket vizsgáló Török útjának tervezett végpontja volt. Az adatok szerint itt még telefonon is kapcsolatba lépett ismerőseivel, és közölte, eredeti tervét megváltoztatva valamivel tovább folytatja a túrát. Ez volt az utolsó kapcsolata a külvilággal. A nyomokból látszik, hogy egy ideig négykézláb kellett haladnia és megpróbált egy sziklára is felmászni, hogy kijusson a folyómederhez közeli agyagos területről.

A Debrecenben PhD-zett fiatalembert napok óta keresik helikopterekkel, csónakkal és a szárazföldön is, a nehezen megközelíthető területen. A jelek szerint Török nem készült kifejezetten hosszú útra, csak minimális ételt és egy kisebb hátizsákot vitt magával.

A mentőalakulatok leginkább abban bíznak, hogy a szárazulaton húzhatta meg magát, több lehetséges pontot már kijelöltek, ahol a kutatás tovább folyhat.

A térségben ilyenkor még megszokott az éjszakai fagy, a csúszós agyagos talaj is veszélyt jelent a helyet ismerők szerint.

A helyzetet azonban nehezíti, hogy nem csak a természet viszontagságai, de a térségben lévő fegyveres csoportok is veszélyt jelentenek az arra járó idegenekre. A kutatás ezért a belügy speciális egysége fegyvereseinek kíséretében zajlik.

Rovatok