Célba vette az USA az Iszlám Állam legnagyobb zsákmányát, Moszult. December óta sorra vágják el a második legnagyobb iraki városba vezető utánpótlási útvonalakat, légi csapásokkal és kommandósokkal puhítják a védelmet. De Moszulban nem mindenki lát felszabadítókat az iraki kormány csapataiban vagy a kurd pesmergákban, és tízezer dzsihadista várja, hogy pokollá tegye az ostromlók életét.
Moszul sosem volt egyszerű hely. Évezredek óta a közelében futnak a nagy hadiutak, ahol asszírok, perzsák, görögök, rómaiak, bizánciak, mongolok, törökök vonultak a Tigris folyó mentén az Perzsa-öböl, Anatólia, Perzsia vagy Szíria felé. A rengeteg hódítás, elűzetés és áttelepítés generációról generációra kavart egyet a vallási és etnikai viszonyokon.
Jelenleg az a felállás, hogy Moszul alapvetően a szunnita felekezethez tartozó arabok északi bástyájának számít, de néhány kilométerre a város határaitól kezdődik a Kurd Autonóm Terület. Ráadásul miután Észak-Mezopotámia évszázadokig a toleráns – vagy inkább vallásilag közönyös –Oszmán Birodalom uralma alatt állt, ezért a Tigris folyó parkokkal borított gyönyörű szigetei után al-Hadrának, a „Zöld”-nek is hívott városban viszonylagos békében éltek az arabok mellett kurdok, jazidik, asszírok, örmények, shabakok, türkmének – sőt, a hetvenes évekig zsidók is.
Ezt a színes vallási-etnikai mozaikot először Szaddám Huszein próbálta meg egységes zöld színűvé változtatni erőszakos arabosítási törekvéseivel. De a városban csak a 2003-as iraki háborúval köszöntött be az igazi vészkorszak. Moszul volt a rezsim utolsó állása, itt lőtték le Szaddám fiait, és 2004-ben itt tört ki Fallúdzsa mellett a legnagyobb iszlamista felkelés az amerikai csapatok ellen.
A város és az azt körülvevő Ninive tartomány az Iraki al-Kaida fészkének számított, ezért mindennaposak voltak a merényletek, rajtaütések. Ezek egy jó része nem katonai célpontok ellen irányult, hanem tudatosan a kisebbségek és a városi értelmiség kiszorítását célozta. Sikerrel. A városból sorra menekültek el a nem szunnita lakók, 2008-ban például az egész asszír keresztény közösség testületileg elköltözött. A csitulni nem akaró harcok lassan az alapvető városi funkciókat is ellehetetlenítették.
A 2009-ben megsemmisített Iraki al-Kaida romjain feltámadó vahabita terrorszervezet Kelet-Szíria és az iraki Anbár tartomány lerohanását követően fordult észak felé, és az iraki hadsereg asszisztálása mellett 2014 júniusában gyakorlatilag menetből vette be Moszult. Ez volt az a diadal, ami ráébresztette a világot, hogy az IS valami egészen új minőséget képvisel a dzsihádban.
Az IS teljesen elüldözte vagy megsemmisítette a város kisebbségeit – kivéve a „sátánista″ jazidi nőket, akiket szexrabszolgaságba kényszerített –, a tisztogatások miatt megindult menekülthullám nagyságát pedig alsó hangon is félmilliósra szokták becsülni.
Moszul szunnita arab lakói közül eredetileg sokan szimpatizáltak az Iszlám Állammal, hiszen Núri al-Máliki síita kormányzata rengeteg elnyomó intézkedéssel büntette őket. Azonban az elmúlt húsz hónap alatt a megszállás őket is komolyan sújtotta. Ugyanis ahogy nő a gazdasági és katonai nyomás az Iszlám Államon, úgy fogja a terrorszervezet egyre szorosabbra a gyeplőt. A kalifátusból érkező legfrissebb beszámolók alapján
Ezért – bár a határátlépést halállal büntetik – mégis egyre többen fizetik ki a brutálisan drága, 4-500 dolláros fejpénzt az embercsempészeknek, hogy eljuthassanak a szíriai vagy iraki kurd autonóm területekre, aztán esetleg onnan tovább Törökországba.
A moszuliak leginkább amiatt lehetnek optimisták, hogy március elején Joseph F. Dunford, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke hivatalosan is bejelentette, megkezdődtek az előkészületek a város visszafoglalására. A deklaráció azért is fontos, mivel tavaly februárban egyszer már úgy volt, hogy megkezdődik az ostrom – a pesmergák északon és keleten meg is közelítették a várost –, de aztán Ramádi elvesztése miatt amerikai nyomásra az egész hadműveletet lefújták.
A CNN úgy tudja, február végén a Delta Force megkezdte az ellenség puhítását, illetve az információgyűjtést a stratégiailag fontos objektumokról és azokról a személyekről, akikre különösen oda kell majd figyelni. Valószínűleg a várost védő erők feltérképezése érdekében rabolták el amerikai kommandósok az Iszlám Állam egyik középvezetőjét (az akcióról egyelőre nem szivárogtak ki közelebbi részletek).
Szaporodnak a város körüli állások és készletek elleni légitámadások is, egyedül februárban 120 alkalommal bombázott a koalíciós légierő (2015-ben hat hónap alatt is csak 91 légitámadás történt a környéken). Amerikai tanácsadók részvételével az iraki hadsereg egy műveleti központot is felállított a Moszultól másfél óra autóútra lévő Makmúrban. Az elmúlt hetekben több ezer katona is beérkezett, az ostromhoz nélkülözhetetlen nehézfegyverzettel együtt. Naim al-Dzsubburi tábornok elmondta, hogy Ninive tartományt fokozatosan akarják megtisztítani az IS harcosaitól, és már csak a bagdadi parancsra várnak - ennek kiadása azonban a Ramádi környékén, azaz az Eufrátesz völgyében zajló harcoktól függ.
Közben lassan, de rendületlenül folyik a város stratégiai bekerítése is. Szíriával ellentétben Irakban az amerikaiak képesek voltak szárazföldi erőket is bevonni stratégiai elképzeléseik végrehajtására: a Kurd Regionális Kormányzat és az iraki kormány erői 2015 végétől elkezdték felszámolni a Kalifátus iraki és szíriai területei közti összeköttetést. Moszul védelmét először Szindzsár novemberi elvesztése érintette érzékenyen, majd további fontos útvonalak vesztek el, amikor a szíriai kurdok ernyőszervezete, a „Szíriai Demokratikus Erők” név alatt futó milícia elfoglalta a fontos kelet-szíriai logisztikai központot, Saddádit.
Ennek ellenére Moszult még távolról sem vágták el a kalifátus szíriai területeitől. Christopher Garver ezredes, a koalíciós erők szóvivője arra figyelmeztetett, hogy
a kecskecsapásokat vagy a nyílt sivatagot nem lehet teljes mértékben blokkolni.
Azonban a moszuli helyőrséget egészen biztosan nem lehet majd lerohanni vagy kivéreztetni. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok nagyon szeretne már felmutatni egy igazán méretes trófeát a háborúban, nem véletlenül óvatoskodik az ostrom megindításával kapcsolatban.
Az offenzívának ugyanis már a megindítása sem tűnik egyszerűnek.
Kevés a katona, sok az iszlamista. A Pentagon becslései szerint januárban még mindig legalább 10 ezer harcosból állt a város helyőrsége (az irakiak 6-7 ezer emberrel számolnak), melynek legyőzéséhez és a város megtisztításához amerikai számítások szerint az iraki hadseregnek legalább 24 ezer jól kiképzett és jól felszerelt katonára lenne szüksége. Azonban egy ekkora hadtestet az iraki hadsereg legutoljára Tikrit ostrománál tudott felvonultatni, akkor is csak tízezernyi síita milicistával kiegészülve.
Északon nagyon utálják a síitákat – és a kormány síitákból áll. De pont a síita vallási vezetők által fanatizált harcosok azok, akik elronthatják a szunnita többségű Moszul ostromát. Az Iszlám Állam gyors iraki térnyerésének egyik oka pont az volt, hogy a szunniták úgy érezték, még a dzsihadisták is jobbak, mint a síiták – és a síita felekezeti alapon szerveződő iraki kormány. Ha pedig Haider al-Abádi miniszterelnök valóban újra akarja egyesíteni Irakot, akkor mindent meg kell tennie a két nagy muszlim felekezet megbékéléséért, és ki kell zárnia a szunnita területeken folyó hadműveletekből a Badr Brigádokhoz vagy a Kataib Hezbollahhoz – igen, ez annak a Hezbollahnak az iraki kihelyezett tagozata – hasonló síita fanatikusokat.
Ráadásul az amerikaiak által kedvelt kurdok bevetése is problémás lehet, csak éppen nem felekezeti, hanem etnikai szempontból: az iraki kurdok ugyanis az IS elleni harc leple alatt az arab falvak lerombolásával és az arab lakosság elűzésével akarják kijjebb tolni a nemzetiségi határokat – óriási felháborodást kiváltva a régióban.
Válság válság hátán. Az Egyesült Államok arra az elképzelésre fűzte fel iraki stratégiáját, hogy a gyalogsági harcot teljesen rábízza a kurd pesmergákra és az iraki kormánycsapatokra. Azonban egyik szövetségese sincs túl jó állapotban. A kizárólag az olajbevételekből élő Kurd Regionális Kormányzat a csőd szélén billeg az alacsony olajárak miatt, Irak polgárháborútól nem érintett részein pedig állandósultak a kormány lemondását követelő tüntetések, melyek mögött befolyásos síita vallási vezetők állnak.
Moszul az egyik legrégebbi iszlamista fészek. Ahogy azt az előbb már írtam, Moszulban tört ki az amerikai megszállók elleni 2004-es felkelés, és a város volt 2006 és 2008 között az iraki al-Kaida egyik legfontosabb bázisa. Sok iraki dzsihadista tehát hazai pályán fog harcolni; és még egy sikeres ostrom után is hónapokig, sőt – Irak jelenlegi állapotát elnézve – évekig is maradhatnak ellenálló sejtek Moszulban.
Mindenki retteg a városi gerillaharctól. A gondos amerikai előkészítés nem véletlen, az USA a kétezres években súlyos véráldozatok árán már megtanulta, milyen kegyetlen terep is Moszul. 2015 végén az Eufrátesz partján fekvő Ramádiban alig néhány száz iszlamista mesterlövészekkel, robbanó csapdákkal és öngyilkos merényletekkel előkészített ellenlökésekkel hónapokig el tudta húzni a város bevételét. Moszulban ennél is durvább városharc várható, ráadásul az iszlamistáknak nyilván nem lesznek álmatlan éjszakái, ha ezreket kell majd élő pajzsként a bombák és rakéták elé állítaniuk.
A kételyeket tökéletesen foglalta össze egy, az Iszlám Állam ellen küzdő szunnita milícia vezetője a Wall Steet Journalnek:
Ramádi tényleg nagy győzelem volt, de Ramádi csak egy falu, mely városnak maszkírozza magát. (...) Aki azt gondolja, hogy Moszult már 2016-ban be lehet venni, az vagy vakmerő, vagy pedig Rambo.