Index Vakbarát Hírportál

Újabb környezetvédő aktivistát öltek meg Hondurasban

2016. március 17., csütörtök 05:51

Ismeretlen tettesek meggyilkolták Hondurasban a csaknem két héttel ezelőtt hasonló körülmények között megölt vezető környezetvédő aktivista egyik kollégáját, írja az MTI.

Nelson Garcíát két férfi lőtte le kedden, amikor hazatért otthonába. Aznap olyan indiánoknak segített elszállítani személyes holmijukat, akiket a rendőrség távozásra szólított fel az általuk jogtalanul használt földről.

García a Hondurasi Népi Szervezet Indián Tanácsa nevű környezetvédő csoporthoz tartozott. Két héttel ezelőtt lőtték le a csoport vezetőjét, Berta Cacerest. Caceres megölése miatt másnap több százan vonultak ki tiltakozásképpen a latin-amerikai ország fővárosának utcáira. Caceres, akit korábban többször is halálosan megfenyegettek, tavaly elnyerte a zöld Nobel-díjként emlegetett Goldman Környezetvédelmi Díjat arra irányuló erőfeszítéseiért, hogy megakadályozzák egy gát felépítését, amely több száz indián lakhelyét veszélyeztette. A gátépítési projektet a Caceres vezette tiltakozások nyomán egy időre felfüggesztették.

A környezetvédő csoport szerint a hondurasi hatóságok folyamatosan zaklatják az indián lakosokat és azokat a csoportokat, amelyek védik a természetet, földeket próbálnak visszanyerni művelés céljára.

Hondurasban és a szomszédos Salvadorban mintegy 400 ezer lenca indián él.

Az FMO holland fejlesztési bank, amely 86 millió dollár értékben támogat hondurasi projekteket, a két aktivista megölése miatt bejelentette, hogy felfüggeszti tevékenységét a közép-amerikai országban.

A Global Witness nevű londoni civilszervezet összesítése szerint Hondurasban 101 környezetvédő aktivistát öltek meg 2010 és 2014 között. A közép-amerikai ország az egyik legveszélyesebb hely a világon, naponta 16 gyilkosság történik ott.

Rovatok