Index Vakbarát Hírportál

Holtan találta gyermekeit feleségénél a válófélben lévő zongoraművész

2016. március 18., péntek 19:21

Holtan találta két kislányát válófélben lévő feleségénél egykori texasi közös otthonukban Vagyim Holodenko ukrán származású zongoraművész, a Van Cliburn Zongoraverseny 2013-as győztese, a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny díjazottja.

A 29 éves zongorista csütörtök reggel ment lányaiért, az ötéves Nikáért és az egyéves Micheláért a texasi Fort Worth város Benbrook elővárosában lévő egykori közös otthonukba. A gyerekeket holtan találta ágyukban, 31 éves anyjukat, Szofja Cigankovát pedig "rendkívül zavart állapotban", szúrt sebektől borítva.

A gyermekeken nem látszanak külsérelmi nyomok, és azt sem tudni, miként sérült meg az anyjuk. A hatóságok nem nyomoznak idegen behatoló után, az apa sem gyanúsított az ügyben, az anyára azonban elmeszakértői vizsgálat vár - számolt be az MTI.

A pár 2010-ben házasodott össze, és tavaly novemberben nyújtott be válókeresetet. A család otthonába 2014-ben kétszer is kihívták a rendőrséget rendzavarás miatt.

Holodenkónak három koncertet is kellett volna adnia a hét végén a Fort Worth-i Szimfonikus Zenekarral, fellépéseit lemondta.

Vagyim Holodenko a Fort Worthben négyévente rendezett rangos Van Cliburn Zongoraversenyen 2013-ban aratott győzelmének köszönhetően vált világszerte ismertté, mára a legnagyobb koncerttermek és fesztiválok állandó szereplője Európában és Amerikában egyaránt.

A fiatal zongoraművész február 10-én a budapesti Zeneakadémián adott szólóestet.

Rovatok