Index Vakbarát Hírportál

Bűnösnek találták Hágában a kongói ex-alelnököt

2016. március 21., hétfő 17:20

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) hétfő délután kihirdetett ítéletében bűnösnek találta Jean-Pierre Bemba Gombo volt kongói alelnököt háborús bűncselekmények elkövetésével - írja az MTI.

A hágai törvényszék kimondta, hogy az egykori kongói ellenzéki vezető emberiesség elleni és háborús bűncselekményeket követett el a Közép-afrikai Köztársaságban 2002 és 2003 között zajlott fegyveres harcban.

Bemba a Kongói Felszabadítási Mozgalom (MLC) katonai parancsnokaként fegyvereseivel Ange Félix Patassé volt közép-afrikai elnököt segítette a konfliktusban. Saját hazájában ezt követően, 2003-ban nevezték ki alelnöknek, a kongói polgárháborút lezárni akaró megbékítési erőfeszítések keretében. 

A súlyos nemzetközi bűnesetek - mindenekelőtt emberiesség elleni vagy háborús bűnök - kivizsgálására létrehozott büntetőbíróság szerint az MLC erői polgári személyeket gyilkoltak, kínoztak és erőszakoltak meg a Kongóval szomszédos ország területén.

Rovatok