Bár a hágai Nemzetközi Törvényszék tizenegy pontból tízben bűnösnek találta Radovan Karadžićot, a srebrenicai áldozatok családtagjai csalódottan fogadták a hírt Potočariban, az 1995-ös mészárlás emlékére felállított központban. 

A szűkös kiállítótérben elviselhetetlenségig felhangosított tévé körül többségben voltak az újságírók, Srebrenica rezzenéstelen arcú anyái közt a korábbi cikkünkben bemutatott túlélő, Amir Kulaglić ült. Látszólag ő viselte a legnehezebben a másfél órásra nyúlt bírói indoklást. Fújtatott, arcát a kezébe temette, néha egyetértően bólogatott, de jellemzően a fejét csóválta. Az idős asszonyok arcán még akkor is nehéz volt bármiféle érzelmet felfedezni, amikor a közvetítésben Karadžićot mutatták. Pedig több mint húsz éve erre a napra vártak.

Az ítéletet ismertető O-Gon Kvon legalább féltucatszor kortyolt bele bögréjébe. Ezek a pillanatok szinte a végtelenségig nyúltak. Három perccel három után Srebrenica következett, mindenki felmordult a teremben. A bonyolult jogi szövegből ki lehetett hallani a legfontosabb félmondatokat:

Karadžić tudhatott arról (...), megakadályozhatta volna (...), segíthetett volna a srebrenicai muszlim férfiaknak.

Elhanyagolható a valószínűsége annak, hogy a boszniai szerbek egykori elnöke kitölti negyvenéves börtönbüntetését, és száztíz évesen szabadul. A túlélőknek a kvázi életfogytiglan kevés, ők ténylegeset akartak.

Amir Kulaglić azt mondta, Bosznia-Hercegovina több mint ötszáz tömegsírjába rejtették az igazságot, de reménykedik abban, hogy új bizonyítékok alapján kimondják majd Karadžićra a legsúlyosabb büntetést.  

Saliha Osmanović is fel van háborodva. Ő a férjét és két fiát veszítette el 1995-ben. Azt mondja, a poklot kellett átélnie Drina-parti házában, de visszatért oda, mert nem maradt senkije.

Radovan Karadžić ügyvédje fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen. A katarzisra még várni kell, Srebrenicában ma nincs mit ünnepelni.