Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mit mondott Salah Abdeslam a kihallgatásán

2016. március 25., péntek 11:35 | aznap frissítve

Az eddig is a párizsi támadások főszervezőjének tartott Abdelhamid Abaaoudot nevezte meg a november 13-i merényletek fő felelőseként még szombati kihallgatásán Salah Abdeslam, állítja az abból készült jegyzőkönyvre hivatkozva a francia BFMTV. Az már csütörtökön kiderült, hogy a belga hatóságok mindössze egy órán át hallgatták ki Abdeslamot múlt pénteki elfogása és a keddi támadások között.

A BFMTV szerint Abdeslam elismerte, hogy részt vett a párizsi támadások logisztikai megszervezésében, autókat és hotelszobákat bérelt. „Ezt mind a testvérem, Brahim kérésére tettem" – állította a támadásokban meghalt bátyjára utalva.

Azt mondta, hogy a támadók közül bátyján kívül csak a legfiatalabb merénylőt, a stadionnál robbantó Bilal Hadfit és azt a férfit ismerte, aki később az Abdelhamid Abaaoud saint-denis-i lakása elleni rendőri akcióban halt meg. Ha bármit fizetnie kellett, akkor Brahimtól jött a pénz, és bátyja rakta fel rá a robbanóövet is a támadások előtt.

Abaaoudnak a bátyja mutatta be, de azt állította, hogy csak egyszer, a támadások előtti este találkozott vele személyesen. A Le Figaro ehhez megjegyzi, hogy a vallomásban szereplő több állítása is ellentmond a hatóságoknak, úgy tudni például, hogy Abaaouddal például együtt ítélték el őket 2010-ben.

Azt mondta, hogy a támadások estéjén a később megtalált Renault Clióban volt Bilal Hadfival és két másik társukkal együtt. Ő vezetett, és a többiekkel együtt neki is a Stade de France-nál kellett volna felrobbantania magát. Azt mondta, hogy a terv szerint nézőként kellett volna bejutnia a stadionba. Azonban odaérve úgy döntött, hogy nem akar öngyilkos merénylőként meghalni, ezért három utasát kirakta, de utána továbbhajtott.

Abdeslam azt állította, hogy a párizsi támadások után csak azt a Mohamed Abrinit kereste meg, aki az egyik legkeresettebb ember most Európában.

Abdeslam azt állította, hogy nem ismerte fel a neki mutatott fotókról Najim Laachraouit, a kedden a Zaventem reptéren robbantó és a rendőrök szerint a párizsi támadók robbanóöveit készítő merénylőt, pedig a belga ügyészség szerint tavaly szeptemberben együtt csúsztak át hamis papírokkal a magyar–osztrák határon.

Abdeslam elismerte viszont, hogy annál a Mohamed Belkaidnál bujkált Brüsszelben, előbb Schaerbeekben, majd Forestben, akit a múlt keddi razziában lelőttek a házkutatásra érkezett rendőrök. A foresti lakásban találták meg Abdeslam ujjlenyomatát egy poháron.

Már hónapok óta tudtak a búvóhelyéről a rendőrök

Egyszerűen elakadt a rendőrkapitányságon az a bizalmas jelentés, amelyet egy rendőr küldött a terrorelhárító szerveknek, Salah Abdeslam búvóhelyének címével, írta közben a La Libre Belgique. Eszerint egy rendőr három héttel a párizsi merénylet után már megírta a címet, ahol csak a múlt héten fogták el az akció egyik szervezőjeként keresett férfit.

Az információt a malines-i rendőr egy betegszabadságon lévő munkatársától kapta. Ebben az állt, hogy Abdeslam kapcsolatban áll egy Abid nevű férfival, az övé volt az említett lakás is. Abdeslammal együtt őt és még egy társukat is elfogták. A rendőrség munkáját felügyelő bizottság vizsgálatot indított az ügyben, írja az MTI.

Rovatok