Index Vakbarát Hírportál

Román feltöltőkártyákról intézik a terrorcselekményeket

2016. március 27., vasárnap 12:38

Az egyik román tévének adott interjút Dacian Ciolos miniszterelnök, ahol megemlítette, hogy volt olyan terrorcselekmény, aminek előkészítéséhez román feltöltőkártyát használtak. Az MTI szerint Ciolos ezzel a nyilatkozatával próbálta szemléltetni, hogy nagyobb mozgásteret és az eszközeik bővítését kérik a titkosszolgálatok a terrorcselekmények megelőzésére. Románia az egyik olyan állam az EU-ban, ahol még mindig lehet névtelenül telefonos feltöltőkártyát venni.

Hiába próbálták többször is, az alkotmánybíróságon többször is elbuktak azok a törvénymódosítások, amik eltörölték volna a kártyás díjcsomagok névtelenségét. Legutoljára 2014-ben találta alaptörvénybe ütközőnek a testület az intim szférára, illetve a családi és magánélet védelmére hivatkozva.

A román miniszterelnök szerint muszáj közvitát folytatni a témáról, hogy a titkosszolgálatok rendesen végezhessék munkájukat természetesen úgy, hogy nem esnek túlzásba a polgárok védelme során.

Rovatok