Index Vakbarát Hírportál

Palmüra nagy része megmenekült az Iszlám Államtól

2016. március 28., hétfő 12:45

Néhány értékes műemlék valóban megsemmisült, az ókori romok nagy része azonban túlélte az iszlamisták elmúlt tíz hónapos uralmát Palmürában, amelyet vasárnap foglalt vissza a szíriai hadsereg az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől, írja az MTI.

Maamun Abdulkarim, a szíriai régészeti hivatal vezetője szerint a hatóságok "a legrosszabbra számítottak", ám "a terület, általánosságban véve, jó állapotban van". Abdulkarim a tervek szerint hétfőn látogat el Palmürába, hogy megkezdje az ókori műkincsek állapotának felmérését - számolt be a BBC News, amely közzétette a vasárnap készült felvételeket az ókori romvárosról.

A Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvő Palmürát (arab nevén Tadmur) az Iszlám Állam harcosai 2015 májusában foglalták el és nem sokkal később kivégezték azt az archeológust, aki negyven éve felügyelte a város értékes romjait.

A terrorszervezet világnézete szerint az ókori műemlékek a bálványimádás kellékei, ezért bűnös dolgok. A megszállás tíz hónapja alatt az Iszlám Állam két kétezer éves templomot, egy diadalívet és több toronysírt is megsemmisített Palmürában, ami hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki.

A szíriai konfliktust megelőzően évente több mint 150 ezer turista kereste fel a romvárost.

A szíriai állami média jelentése szerint a szíriai hadsereg vasárnap foglalta vissza Palmürát. Az állami televízió a hadsereg közleményére hivatkozva közölte: a kormányerők "átvették a teljes irányítást Palmüra felett". A katonai kommüniké szerint a település elfoglalása annak a jele, hogy az Iszlám Állam megrendült. A szíriai kormányerők az orosz légierő és más szövetséges milíciák segítségével március elején indították meg offenzívájukat a város visszafoglalására.

Két éve még nem is hallottunk róla, most az egész világon pusztít, terrorpánikot okoz. Mi az Iszlám Állam sikerének titka, és meddig rombolhat még? Infoanimációs videóban meséljük el.

Rovatok