Index Vakbarát Hírportál

Minden vádpont alól felmentették Vojislav Šešeljt

2016. március 31., csütörtök 11:44

A hágai Nemzetközi Törvényszék első fokon minden vádpont alól felmentette Vojislav Šešeljt. A szélsőségesen nacionalista szerb politikus nem felelős az 1991 és 1995 közötti délszláv háborúban elkövetett bűncselekményekért,  írja  a Blic.rs.

Kilencrendbeli háborús és emberiesség elleni bűncselekménnyel vádolták.

Vojislav Šešelj nem bűnös, a bíróság döntése értelmében szabad ember

– mondta a törvényszék elnöklő bírája, Jean-Claude Antonetti.

Az ítéletet Šešelj távollétében mondták ki. Súlyos betegsége miatt térhetett haza 2014 novemberében azzal a feltétellel, hogy gyógykezelése után vissza kell mennie Hágába. Fanatikus hívei őrjöngve fogadták a belgrádi repülőtéren.

Šešelj többet jelent a saját apámnál

A politikus az ítélethirdetés utáni sajtótájékoztatón az MTI szerint azt mondta: az eljárás kezdete óta tudta, hogy egyetlen bűncselekményt sem tudnak rábizonyítani, és miután minden hamis tanúvallomást megcáfolt, minden hamisított dokumentumra rámutatott, és győzött. Megjegyezte, „talán egy kis büntetést” kaphatott volna, hogy a szerbek ellenségei ne legyenek ennyire dühösek.

A szerb radikálisok székhelyén óriási ünneplés kezdődött a bejelentés után. A horvát sajtót ugyanakkor sokkolta a hír. 

A boszniai szerb köztársaság parlamentjének alelnöke szerint Hága így kompenzálta a szerbeket a múlt csütörtöki szigorú ítéletért, amikor Radovan Karadžić negyven év börtönt kapott első fokon. Nenad Stevandić úgy látja, ezek az első jelei annak, hogy lassan, de biztosan igazságot szolgáltatnak a szerb népnek.

Vojislav Šešelj 2003 februárjában adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéknek. Mielőtt felszállt volna az Amszterdamba tartó gépre, azt mondta: 

Türelmesnek kell lennem: öt-tíz év múlva győztesként fogok visszatérni.

A jogtudós Šešelj minden létező eszközzel akadályozta a bíróság munkáját, miközben maga a bíróság sem állt a helyzet magaslatán. Nyolcvan könyvét Hágába szállíttatta, és lefordíttatta a bírósággal, ezzel akarva bizonyítani ártatlanságát. Az sem gyorsította meg az ítéletet, hogy panaszok százaival bombázta a törvényszéket, a leghosszabb háromszáz oldalas volt.

Rovatok