Index Vakbarát Hírportál

Bíróság előtt a nemi erőszakkal vádolt békefenntartók

2016. április 5., kedd 09:01

11 tanzániai békefenntartót áll bíróság elé szexuális bűncselekmények miatt a Kongói Demokratikus Köztársaságban; a vádlottak apasági kerestet elé is néznek. - közölte magyar idő szerint hétfő éjjel az ENSZ. A békefenntartók egy fegyveres beavatkozásra is feljogosított egység kötelékében szolgáltak, mely 1999 óta dolgozik a kongói lázadók lefegyverzésén. Hét vádlott már nem is szolgál Kongóban.

Hétfőn kezdődött a tárgyalása annak a három kongói tisztnek is, akiket parancsmegtagadással és szexuális erőszakkal vádolnak. 

A tisztekkel együtt összesen 21 katona ellen emeltek vádat, a tervek szerint hetente három vádlottat hallgatnak meg a bíróságon, így a perek akár hónapokig is elhúzódhatnak. A tisztek alá tartozó 18 katona is jelen volt feletteseik hétfői tárgyalásán.

Az ENSZ békefenntartóit több tucatnyi, a legtöbb esetben kiskorúak elleni szexuális bűncselekmény elkövetésével vádolták meg a Közép-afrikai Köztársaságban, ahol a világszervezet közép-afrikai missziója (MINUSCA) 2014 szeptemberében vette át az Afrikai Unió feladatait.

Az ENSZ Gyermekvédelmi Alapjának (UNICEF) interjúiból egészen brutális szexuális bántalmazások derültek ki. Hárman azt mesélték, hogy 2014-ben a francia misszió parancsnoka

kikötözte, levetkőztette és arra kényszerítette őket, hogy egy kutyával közösüljenek.

 (MTI, Guardian)

Rovatok