Index Vakbarát Hírportál

Vietnamban is megjelent a zikavírus

2016. április 5., kedd 07:30

Vietnamban is megjelent a zikavírus, kedden ugyanis az ország egészségügyi minisztériuma bejelentette, hogy két nő szervezetében is felfedezték a szúnyogcsípéssel terjedő kórokozót.

A két fertőzött, egy 66 éves nő Nha Trang tengerparti városból és egy 33 éves nő Ho Chi Minh-városból március végén betegedett meg. Állapotuk stabil, az egészségügyi hatóságok egyelőre annak sem találták jelét, hogy a vírust továbbították volna családtagjaik és szomszédjaik körében.

Az eddigi vizsgálatok szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okoz, illetve a kórokozó hozzájárulhat az úgynevezett Guillan-Barré szindróma kialakulásához, amely akár életveszélyes bénulást is okozhat.  A megbetegedés tünetei közé tartozik a fejfájás, a láz, a vörös - de nem viszkető és nem is váladékozó - szem, valamint a piros vagy fehér bőrkiütés, ritkábban pedig az izom- és ízületi fájdalom. 

Rovatok