Index Vakbarát Hírportál

Álszentnek tartja Cameront a brit ellenzék

2016. április 8., péntek 19:06

Az ellenzéki Munkáspárt vezetői álszentnek nevezték David Cameron brit miniszterelnököt, aki csütörtök este beismerte, hogy korábban részesedése volt apja offshore befektetési alapjában.

Tom Watson, a Labour helyettes vezetője szerint Cameron korábban morálisan elítélendőnek nevezte azok az embereket, akik hasonló ügyekbe keveredtek. Watson szerint a miniszterelnököknek jó példával kell előjárniuk, és ugyan nem lehet hibáztatni Cameront az apja tetteiért, de az álszentségért igen. Más munkáspárti politikusok is arról beszéltek, hogy kétségek merültek fel Cameron szavahihetőségét illetően, írja a BBC.

A harmadik legnagyobb parlamenti erő, a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője, Nicola Sturgeon pedig arról beszélt, hogy Cameronnak fontos kérdésekre kell választ adnia, és az adóelkerülési szabályozást alapjaiban kell megreformálni.

Nick Boles gazdasági miniszter a toryk megszólaló képviselőihez hasonlóan viszont megvédte Cameront. Szerinte jobb lett volna, ha Cameron már hétfőn előáll a részletekkel, de a legfontosabb, hogy minden szükséges adót megfizetett. Más konzervatívok ízléstelennek nevezték a Labour támadásait.

Több közleményt is kiadtak

Cameron öt nappal azután ismerte be, hogy offshore-ban tartotta a vagyona egy részét, hogy nyilvánosságra hozták a Panama-iratokat. Azokból kiderült, hogy a 2010-ban elhunyt Ian Cameron, David Cameron apja társalapítója és társigazgatója volt egy Blairmore Holdings nevű pénzügyi alapnak. A céget bahamai és svájci székhellyel hozták létre a Panama-iratokban érintett Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda segítségével.

A brit kormány hétfőn eredetileg arra hivatkozva nem árulta el, hogy Cameronnak volt-e részesedése az alapban, hogy ez egy magánügy. Kedden Cameron maga mondta egy interjúban, hogy nincsenek részesedései, nincsenek offshore alapjai. Még aznap kiadott egy közleményt a miniszterelnöki hivatal, amiben tagadták, hogy Cameron, a felesége, vagy a gyerekeik profitáltak volna offshore alapból. Szerdán egy újabb közlemény tagadták, hogy lenne olyan érdekeltség, amiből Cameron vagy a családja a jövőben profitálna.

Végül csütörtökön Cameron az ITV Newsnak beszélt a Blairmore Holdingsról. A részesedést Cameron és felesége 1997 áprilisában szerezte 12497 fontért, de még azelőtt eladták 31500 fontért 2010 januárjában, hogy Cameront miniszterelnökké választották. Cameron azt mondta az ITV Newsnak, hogy semmit sem kell titkolnia. Azt mondta, büszke az apjára, és nem akarja azt látni, hogy meghurcolják a nevét. Cameron azonban az ITV-nek alapvető tévedésnek nevezte, hogy adóelkerülés céljából hozták volna létre a céget. A miniszterelnök szerint a cél az volt, hogy a befektetők például dollárban denominált értékpapírokat is vásárolhassanak.

Kínosan jön Cameronnak

A BBC csütörtök este emlékeztetett rá, hogy Cameron egyik fő politikai ígérete az adóelkerülés és a pénzmosás elleni hatósági fellépés szigorítása volt, ezért kínos lehet neki, hogy kapcsolatban állt egy olyan céggel, ami évtizedeken át nem fizetett adót Nagy-Britanniában.

Cameron azonban azért van különösen kínos helyzetben, mert minden erejével éppen azért kampányol, hogy Nagy-Britannia bent maradjon az EU-ban a júniusi referendumon. A kérdés pedig saját pártját is megosztja, lényegében több miniszterével is egymás ellen kampányolnak a kérdésben.

Rovatok