Index Vakbarát Hírportál

Újabb párizsi merényletet terveztek a brüsszeli támadók

2016. április 10., vasárnap 10:56

Újabb párizsi merényletet készítettek elő az a csoport, amely a brüsszeli repülőtéri és metróban végrehajtott robbantás megszervezésében is részt vett – írta a BBC a belga ügyészségre hivatkozva.

A csoport tagja volt a pénteken elfogott "kalapos férfi", Mohamed Abrini is, akit a novemberi párizsi terrorakcióban való részvételért kerestek nagy erőkkel az elmúlt fél évben. A hatóságok megerősítették, hogy ő látható kalapban a brüsszeli reptéri terrortámadás után közzétett videón. Állítólag ezt maga Abrini vallotta be.

Kényszermegoldás volt a brüsszeli merénylet

Elmondása szerint párizsi akciót terveztek, ezt keresztülhúzta Salah Abdeslam letartóztatása, ekkor döntöttek úgy, hogy inkább Brüsszelben hajtanak végre támadást. Erre Abdeslam letartóztatása után négy nappal került sor. A március 22-i akcióban a két repülőtéri robbantásban és a metróban elkövetett bombamerényletben 32 ember halt meg. A november 13-i párizsi merényletsorozatnak 130 halálos áldozata volt.

Rovatok