Index Vakbarát Hírportál

Tűzszünet kezdődött Jemenben

2016. április 11., hétfő 00:36

Tűzszünet kezdődött Jemenben helyi idő szerint vasárnap éjféltől a Szaúd-Arábia támogatta kormányerők és a síita húszi felkelők között – adták hírül a kormányerők. A húszik és szövetségeseik Szanaában hoztak nyilvánosságra nyilatkozatukat, miszerint betartják a fegyvernyugvást – írja az MTI. 

A felek közti megállapodás szerint a Kuvaitban április 18-án kezdődő béketárgyalásokig mindenképpen hallgatnak a fegyverek. A Reuters hírügynökség megfogalmazása szerint ugyanakkor csupán "kísérleti" jellegű tűzszünet lépett életbe. Egy kormányzati forrás a Hszinhua kínai hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a fegyvernyugvás az ország hét tartományára érvényes. Más jelentések szerint a tűzszünet Jemen teljes területén hatályba lépett. 

Ez már a negyedik fegyvernyugvás azóta, hogy tavaly márciusban nemzetközivé szélesedett a jemeni belháború: a Szaúd-Arábia vezette arab nemzetközi koalíció haderői légitámadásokat indítottak az ország északi részének zömét uraló - és Irán támogatását élvező - síita húszik ellen. Azóta már több mint hatezren vesztették életüket Jemenben az összecsapásokban. A konfliktus fő oka, hogy - nagyrészt - a húszik elűzték Abed Rabbó Manszúr Hádi államfőt a hatalomból, akit Szaúd-Arábia megpróbál visszahelyezni tisztébe.

Az előző három tűzszünet a megbeszélések kudarca miatt hamar véget ért. Legutóbb az ENSZ szervezésében tavaly decemberben Svájcban ültek asztalhoz a felek, de nem értettek szót a politikai rendezésről, és csak abban tudtak megállapodni, hogy idővel ismét megpróbálkoznak dűlőre jutni. Ez lesz az április 18-ra, Kuvaitba tervezett béketárgyalás, amely sikerének elemzők jobb esélyt jósolnak. Szaúd-Arábia már márciusban azt hangoztatta, hogy a jemeni háború közte és a húszik között a vége felé közeledik törzsi tárgyalások eredményeként.

Rovatok