Index Vakbarát Hírportál

Ausztria katonai géppel toloncolná ki a migránsokat

2016. április 14., csütörtök 23:23

Katonai szállítógépekkel toloncolnák ki a menekültstátusra nem jogosult és az elutasított menedékkérelmű migránsokat – írja az MTI egy közös nyilatkozatra hivatkozva, amit csütörtökön közösen adott ki a Közép-európai Védelmi Együttműködés (CEDC), illetve Lengyelország, Szerbia, Macedónia és Montenegró.

A katonai szállító repülőgépek felhasználása központi és döntő eleme egy átfogó programnak a migránsok visszaszállítására – mondta Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter Federica Mogherininek, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének címzett levelében.

Doskozil korábban azzal vonta magára a figyelmet, hogy a hadsereg Hercules szállítógépeivel akarta kitoloncolni az elutasított menedékkérőket Ausztriából.

A csütörtökön közzétett dokumentumot a CEDC korábbi bécsi miniszteri találkozóján fogadták el, ahol megfigyelőként jelen volt Lengyelország, a menekültkrízisben szintén érintett és meghívott Szerbia, valamint Macedónia és Montenegró. A miniszter a Közép-európai Védelmi Együttműködés tagjai, illetve a négy európai állam nevében arra kérte Mogherinit, hogy az uniós védelmi miniszterek április 19-i luxemburgi ülésén vitassák meg a nyilatkozat tartalmát.

A nyilatkozat az Európai Unió külső határának védelmét az államok közös feladataként hangsúlyozta, illetve együttes fellépést hirdetett – idézzük – az illegális bevándorlási hullám tartós megakadályozására a balkáni útvonalon.

A migrációhoz köthető terrorista tevékenységek elleni küzdelemhez az aláírók a titkosszolgálati értesülések cseréjét sürgették.

A szomszédban már épül a kerítés

A burgerlandi rendőrség csütörtöki közlése szerint megkezdődött a kerÍtésépítés előkészülete az osztrák-magyar határon, Nagysároslak (Moschendorf) és Szentkút (Heiligenbrunn) települések átkelői között. Az MTI idézte a rendőrség szóvivőjét, aki szerint a Németújvári járást (Bezirk Güssing) érintő tervek azért készültek, mert Körmenden hamarosan 350 fő befogadóképességű sátortábort nyitnak.

A tavaly ősszel történtekből kiindulva az osztrák hatóságok arra számítanak, hogy az emberek majd gyalog indulnak el Burgenland irányába. 

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a régióban kerítést építenek és határellenőrzést vezetnek be Nagysároslaknál és Szentkútnál. Ha az érkezők menedékkérelmet akarnak benyújtani, még a határon feldolgozzák. Akik nem akarnak Ausztriába maradni, azokat kiutasítják az országból. Továbbá határőrizetet is tartanak, ezért épül a kerítés. 

A kijelölt szakaszok földtulajdonosaival már megkezdték az egyeztetést, csütörtökön nagyjából negyven érintettel beszéltek. A kerítés végleges hossza a kialakult helyezettől függ, de nem tervezik, hogy a két település között végig felépítenék. A rendőrség szerint a Miklóshalma (Nickelsdorf) és Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) közötti szakaszt érintő tervek is készültek már, hogy gyorsabban reagálhassanak a menekültek érkezésére, de itt még nem állítanak fel kerítést.

Ha kell, 24 óra eltelte után más tartományból vezényelhetnek szolgálatteljesítőket Burgenlandba. Az első 24 órában minden tartománynak saját erőforrásból kell megoldania a helyeztet.

Az osztrák belügyi tárca korábban azt nyilatkozta, hogy a stájerországi Spifeldnél lévő határirányítási rendszeren túl további 12 ponton tervezik bevezetni a menekültek beléptetését irányító határellenőrző rendszert. A tiroli Brenner-hágónál már kedden megkezdték az ellenőrzőpont kiépítését.

Rovatok