Index Vakbarát Hírportál

Vegyi üzemek szemétlerakójának helyén épült az iskola, 500 diák beteg

2016. április 18., hétfő 14:55

Csaknem ötszáz kínai diáknál fedeztek fel különböző betegségekre utaló jeleket egy tavaly szeptemberben átadott kelet-kínai iskolában és kollégiumban, amelyeket három lebontott vegyi üzem szemétlerakójának helyén építettek fel - számolt be a CCTV riportja alapján az MTI.

A Csiangszu tartományi középiskola tájékoztatása szerint 641 tanulót vizsgáltak meg a közelmúltban és

493-uknál mutattak ki leukémiára utaló tüneteket, továbbá ekcémát, bőrgyulladást, bronchitist. Sokuk vérképe eltér a normálistól.

A helyi kormányzat megerősítette, hogy az iskola szomszédságában olyan súlyosan mérgező vegyi anyagokat állítottak elő, mint a karbofurán és metomil. Az egykor ott dolgozók azt is elmondták, hogy ezekből az a anyagokból a helyszínen nagyobb mennyiséget a földbe temettek. Azt is elárulták, hogy az üzemek szennyvizét a közeli folyókba engedték.

A környezetvédelmi minisztérium nyomozást kezdett és az elsődleges jelentések szerint mind a talajban, mind a talajvízben szerves szennyező anyagokat találtak, köztük klórbenzolt és szén-tetrakloridot. Ezeken kívül higany, ólom és kadmium maradványokat is felfedeztek. A rákkeltő klórbenzolból a megengedett határérték csaknem százezerszeresét mutatták ki.

Csangcsou város kormányzata közölte, hogy a magánkézben lévő nyelvi iskola diákjai és tanárai először tavaly decemberben jelezték, hogy kampuszukon kellemetlen szagot éreznek. A környéken akkoriban talaj-helyreállítási munkálatokat folytattak. Az intézménynek 2451 diákja van, az idősebbeket külföldi továbbtanulásra készítik fel, éves tandíjuk eléri a 60 ezer jüant (2,5 millió forint).

Rovatok