Index Vakbarát Hírportál

Lehet, hogy elkapták a japán metrókapaszkodók rémét

2016. április 19., kedd 17:04

Macumura Micsio számára olyan nap volt ez, mint a többi: a 63 éves férfi szombat este felszállt a metróra, ami Tokió vonzáskörzetének Adacsi negyedéből bevitte a városba, és elkezdte tekergetni az egyik kapaszkodót. Egyetlen célja volt vele: tönkretenni. Addig tekergette, húzogatta, gyötörte a masszív műanyagot, amíg végre Macsija és Kita-szendzsu állomás között sikerült letépnie a kapaszkodót. Macumura elégedetten szemlélte a szétroncsolt tárgyat, de örömét megkeserítette, hogy nemsokára a tokiói rendőrség bilincse kattant a csuklóján. És azt már hiába tekergette, nem tudta széttépni.

Macumura az őszinteség híve volt, és felvállalta tettét. "Igen, bajt akartam keverni a metrótársaságnak" – mondta a rendőröknek, és szavait később a Japan News is idézte. A férfi nem lepődött meg azon, hogy tette miatt felmerült a köztulajdon megrongálásának alapos gyanúja – már csak azért sem, mert nem ez volt az első eset. Amikor a rendőrség egy április 5-i rongálást nézett vissza ugyanannak a metróvonalnak a biztonsági kameráján, felismerték Macumurát, és egy szemtanút is találtak, aki azonosította őt. A férfi akkor is letépett egy kapaszkodót, és a sínek közé dobta a maradványait.

A rendőrség most további eseteket keres, tavaly január óta ugyanis nagyjából 200 kapaszkodót téptek le metrókocsikból, és nem zárható ki, hogy Macumura más rongálásokat is elkövetett. Még az is lehet, hogy a metrókapaszkodók rémét sikerült most elkapniuk. A metrótársaság is reméli, hogy a kapaszkodók végre fellélegezhetnek.

Rovatok