Index Vakbarát Hírportál

Két év után újra tárgyalt a NATO és Oroszország

2016. április 21., csütörtök 01:02

Továbbra is komoly nézeteltérés van a NATO és Oroszország között az ukrán válság kapcsán, és ezen a szerdai tárgyalás sem változtatott, nyilatkozta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben.

„Számos szövetséges nem ért egyet azzal, hogy Oroszország polgárháborúként próbálja meg ábrázolni (az ukrán válságot). Oroszország destabilizálja Kelet-Ukrajnát, támogatást nyújt a szakadároknak, lőszert, pénzt, felszerelést, valamint irányítást” - szögezte le, majd kiemelte, hogy a NATO továbbra sem ismeri a Krím félsziget orosz annektálását, aggasztónak tartja a térségben a tűzszünet egyre gyakoribb megsértését, és egyértelművé tette, hogy a NATO tagországai határozottan támogatják Ukrajna szuverenitásának és területi egységének megőrzését.

Amíg Oroszország nem tartja újra tiszteletben a nemzetközi jogot, addig a NATO sem fog vele rendesen együttműködni.

Alekszandr Grusko orosz NATO-nagykövet erre válaszul azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy baltikumi katonai manőverekkel próbálnak meg nyomást gyakorolni Oroszországra, és addig nem is lesz javulás országa és a NATO közti viszonyban, amíg utóbbi nem csökkenti az orosz határon folytatott katonai tevékenységet.

Angela Merkel német kancellár ugyanakkor jó jelnek nevezte, hogy majdnem két év után újra ülésezett a NATO-Oroszország Tanács, együttműködésről viszont még szerinte sincs szó, miután a NATO és Oroszország nagyon sok dolgot igen eltérően lát.

Rovatok