Index Vakbarát Hírportál

Két brutális gyilkosságsorozat történt Amerikában

2016. április 23., szombat 08:18 | aznap frissítve

Lelőttek öt embert az amerikai Georgia állam északkeleti részén, Ohióban pedig egy család nyolc tagjával végeztek fegyveresek - írja MTI.

Három embert Appling faluban lőttek le. Közülük kettő azonnal meghalt, a harmadik a kórházba szállítása után. Két másik embert másfél kilométerrel ettől a helytől, egy másik faluban lőttek le. Az áldozatokat egyelőre nem azonosították. Columbia megye rendőrkapitányságának egyik tisztségviselője azt mondta: azt gyanítják, ugyanaz a fegyveres gyilkolt most, aki már korábban is, és akit köröznek. A georgiai rendőrség nem sokkal később közölte, hogy megtalálták a feltételezett elkövető holttestét, aki a jelek szerint öngyilkos lett.

Agyonlőtték ohioi család nyolc tagját is pénteken, köztük egy 16 éves fiút. Az ámokfutást túlélte három gyerek, köztük egy négynapos csecsemő. A tettes vagy tettesek szökésben vannak, és nagyon veszélyesek - közölte Mike DeWine ohiói igazságügy-miniszter sajtóértekezletén.

A véres gyilkosságokat négy lakóházban követték el Pike megyében. Több áldozatra az ágyában találtak rá holtan, valószínűleg álmukban ölték meg őket. Mindegyik áldozat ugyanahhoz a családhoz tartozott, és mindegyiküket fejbe lőtték. Egy agyonlőtt anya mellett ott volt a négynapos csecsemője, ő sértetlen maradt. Életben maradt két további gyerek is, egy hathónapos és egy hároméves. A tettesekről és indítékukról egyelőre nem tud semmit a rendőrség. A megye lakóit, különösen a szóban forgó család további tagjait nagy óvatosságra intették.

Rovatok