Index Vakbarát Hírportál

A szabadságpárti jelölt vezet Ausztriában

2016. április 24., vasárnap 17:53

Norbert Hofer szabadságpárti államfőjelölt 37,3 százalékkal az első helyre került, a függetlenként induló Irmgard Griss 18,6, a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen 18,3 százalékkal áll a második és harmadik helyen a vasárnap tartott osztrák elnökválasztáson az ARGE közvélemény-kutató intézet délután ismertetett előzetes becslés szerint - írja az MTI.

A szavazatok több mint ötven százalékos feldolgozottsága alapján készült előrejelzés szerint a szociáldemokrata jelölt Rudolf Hundstorfer és a néppárti Andreas Khol eredménye között alig van eltérés, nagyjából 12-12 százalékon állnak. Az intézet által közölte előzetes számok szerint Richard Lugner építési vállalkozó 2,5 százalékos eredményt ért el.

Mivel az előrejelzések szerint az első fordulóban senki nem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét, azaz az összes leadott szavazat több mint felét, a négy hét múlva második fordulót tartanak, amin már csak az első fordulóban a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet majd. 

Rovatok