Index Vakbarát Hírportál

Helyi lakosok tüntetnek a menekültek ellen Görögországban

2016. április 29., péntek 13:18

Készültség Híosz szigetén 

Miután a héten zavargások törtek ki egy leszboszi menekülttáborban, fokozódott a feszültség az ugyancsak az Égei-tengeren lévő Híosz szigetén is, amikor egy csoport helyi lakos lezárta az egyik helyi menekülttáborhoz vezető utat, hogy megakadályozzák tíz újabb lakókonténer odaszállítását, írja az MTI.

A csütörtöki akciójukkal a szigetlakók meg akarták akadályozni, hogy további migránsokat és menekülteket szállásoljanak el a túlzsúfolt híoszi menekülttáborban. Görög hatósági adatok szerint jelenleg több mint 2100 menekült tartózkodik a szigeten, míg a tábort eredetileg 1100 ember befogadására tervezték.

Hamis információk a menekültek között

Szerda este kudarcot vallott a görög hatóságok kísérlete, hogy a túlzsúfoltság enyhítése érdekében 200 embert hajóval átvigyenek a közeli Lérosz szigetére. Kiderült az is, hogy hét külföldi aktivista hamis információk terjesztésével szándékosan zavart keltett a menedékkérők körében, amikor a hajón ülő embereknek azt kiáltották oda a kikötőből, hogy Törökországba szállítják őket, és meneküljenek, amíg tudnak. Erre a migránsok feltépték a fedélzeti korlátot, és elfutottak. Végül mindössze 39 embert sikerült átszállítani Léroszra.

Rengetegen borultak a tengerbe

Eközben mintegy hatszáz embert mentettek ki a Földközi-tengerből Líbia felségvizein az olasz parti őrség irányításával az elmúlt huszonnégy órában. Egy 121 embert szállító gumicsónaknak egy olasz hadihajó sietett a segítségére, amely a "Biztos tenger" elnevezésű olasz katonai misszióban ellenőrzi a líbiai partokat.

További négy, migránsokat szállító hajó utasait az EunavforMed európai katonai műveletben szolgáló spanyol és német hajók mentették ki a nyílt tengeren bajba jutott vízi járművekről. A migránsokkal teli csónakok és hajók mindannyian Líbiából indultak útnak Dél-Olaszország felé, de alig értek a nyílt tengerre, vészjelzést adtak le. A migránsok egy része pénteken érkezik meg a dél-olaszországi kikötőkbe, ahol regisztrálni fogják őket.

Húszezren érkeztek Dél-Olaszországba

Ezzel egy időben a szicíliai Trapaniba megérkezett az a 245 fős csoport, amelynek tagjait a péntekre virradóan mentették ki a Szicíliai-szorosban. Többségük az afrikai Elefántcsontpartról, Nigériából, Ghánából és Guineából indult el először Líbia, majd innen Olaszország felé.

Az idei évben január és március között majdnem húszezren érkeztek a dél-olaszországi partokra, majdnem kizárólag Líbiából és Egyiptomból, majdnem kétszer annyian mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. A migránsok majdnem kivétel nélkül afrikaiak. A Földközi-tengeren uralkodó rendkívül jó idő is segíti a tengeren való átkelést, de a létszámnövekedést az olasz hatóságok elsősorban a líbiai politikai helyzettel magyarázzák. Az emberkereskedők ugyanis folyamatosan indítják útnak a migránsok csoportjait attól tartva, hogy a líbiai nemzeti egységkormány megalakulását követően előbb-utóbb stabilizálódhat az ország helyzete, vagy egy esetleges nemzetközi katonai fellépés megakadályozhatja az átkelést.

Mindenki munkavállalási engedélyt kap Törökoszágban

Nemcsak szíriai, hanem más nemzetiségű menekültek is kaphatnak munkavállalási engedélyt Törökországban - jelentette a Habertürk című tekintélyes török napilap pénteken.

Az Európai Bizottság (EB) április 20-án kérte arra Törökországot, hogy a szíriai menekültek munkavállalási engedélyére vonatkozó előírásokat terjessze ki minden menekültre. Ez a török állampolgárok uniós vízummentességének egyike feltétele is volt.

Az újság ismertette az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) a Törökországban tartózkodó migránsok számáról szóló legutóbbi jelentését. Március 31-et bezárólag 2 millió 749 szíriai állampolgár, 122 ezer iraki, 103 ezer afgán, 25 ezer iráni és 4 ezer szomáliai élt az eurázsiai országban.

Rovatok