Index Vakbarát Hírportál

Síiták megrohanták és feldúlták a parlamentet Irakban

2016. április 30., szombat 16:05

Több száz síita tüntető megrohanta és feldúlta az iraki parlament épületét. A tömeget az háborította fel, hogy a törvényhozás hosszú ideje nem hajlandó megszavazni egy kormányátalakítást - jelentette a BBC.

A tüntetők szombaton először a kormányzati negyed, a fallal körülvett és erősen őrzött úgynevezett zöld zóna határán gyülekeztek. Mikor meghallották, hogy a képviselők a tervekkel ellentétben mégsem fognak szavazni a kormányátalakításról, elkezdtek átmászni a betonfalon, majd le is döntötték annak egyes elemeit.  

Ezután beözönlöttek a parlamentbe, ahol iraki zászlókat lengettek, kormányellenes szlogeneket skandáltak, magukat fényképezegették, majd elkezdték feldúlni az épületegyüttest.

Az AFP francia hírügynökség tudósítása szerint a tüntetők nem engedték ki a törvényhozásból a menekülő képviselőket, és azt skandálták nekik, hogy "futnak a gyávák". A Reuters beszámolója szerint a tüntetők többeket megvertek, de azt nem tudni, hogy pontosan kiket.

Több ezer további tüntető viszont a kormányzati zóna bejáratánál maradt, és azt kiáltozták a társaiknak, hogy tartózkodjanak az erőszaktól.

A demonstrálók Muktada asz- Szadr befolyásos síita hitszónok hívei. Szadr korábban arra szólította fel Haider el-Abádi elnököt, hogy kormánya egyes minisztereit cserélje le független szakértőkre. Ugyanakkor egyes erős parlamenti pártok hetek óta akadályozzák a kabinet átalakítását, nem hajlandók megszavazni a változtatásokat.

Irakban az utóbbi időben kiterjedt elégedetlenség övezi a korruptnak és gyengének tartott kormány és parlament munkáját. Tavaly nyáron milliók vonultak utcára kormányzati átalakítást követelve, de a kabinet azóta sem teljesítette reformígéreteit. 

Ezt az elégedetlenséget használta ki Szadr, aki az utóbbi időben mozgalmával rátelepedett a kormányellenes tüntetésekre. A hitszónok korábban azért vált hírhedtté, mert Irak amerikai megszállása alatt Amerika- és szunnitaellenes milíciát hozott létre. Később Iránba menekült, 2011-ben tért vissza haza, bár ekkor már a korábbinál kevésbé radikális hangnemet képviselt.

Rovatok