Index Vakbarát Hírportál

Eldöntött tény, hogy Erdogan meneszti miniszterelnökét

2016. május 5., csütörtök 13:46

Mértékadó török orgánumok egybehangzóan állítják, hogy a török miniszterelnök sorsa meg van pecsételve; Recep Tayyip Erdogan elnök kettejük szerdai találkozóját követve eldöntötte, hogy meneszti Ahmet Davutoglut, méghozzá az Igazságosság és Fejlődés Pártjának május 22-re összehívott rendkívüli kongresszusán. 

Az egyre több diktatórikus vonást felvillantó Erdogan állítólag azért elégedetlen Davutogluval, mert az helyteleníti az elnöki rendszer megteremtésére irányuló erőfeszítéseit. Ennek a feltételezésnek némileg ellentmond az a tény, hogy Erdogan 2014-ben, majd mindkét 2015-ös választás után személyesen kérte fel Davutoglut kormányalakításra, miközben már akkor egyértelművé tette az elnöki hatalom kiterjesztésére való igényeit. 

Csütörtökön Cemil Ertem elnöki tanácsadó leszögezte, hogy nem lesznek választások egy esetleges miniszterelnök-csere esetén, ellenben az ország stabilitásának jót fog tenni

ha a miniszterelnök jobban képes igazodni Erdogan elnökhöz.

Az újabb hatalomkoncentráció igénye mellett a változtatást az is magyarázhatja, hogy Erdogannak muszáj politikai felelőst megneveznie a Törökországban elharapózó válságért (amiben leginkább az ő kül- és belpolitkája a ludas). A tizen-egynéhánymilliós kurd területeken zajló polgárháborún kívül az orosz turisták távolmaradása és a rengeteg rossz hitel összességében óriási krach-hal fenyegeti az országot.

(BBC)

Rovatok