Index Vakbarát Hírportál

Történelmi pillanat: Barack Obama ellátogat Hirosimába

2016. május 10., kedd 15:15

Barack Obama amerikai elnök még ebben a hónapban ellátogat Hirosimába, hogy lerója tiszteletét az atomtámadás áldozatai előtt - jelentette be kedden a Fehér Ház. 

Obama az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki látogatást tesz az amerikai atomtámadás sújtotta japán városban, írta az MTI.

A bejelentést a washingtoni Fehér Ház megerősítette egy nyilatkozatban, amely szerint Obama ebben a hónapban, Abe Sindzó japán kormányfő oldalán egy már betervezett út során látogat el a városba. A sajtóban a május 27-i dátumot emlegetik.

Obama a látogatással kihangsúlyozza elkötelezettségét az atomfegyver nélküli békés és biztonságos világ létrehozását célzó törekvése mellett

- közölte Josh Earnest szóvivő.

Az elnöki látogatást már korábban, széles körben előre jelezték különféle források. A Fehér Ház a találgatásokra válaszolva kizárta, hogy Obama bocsánatot kér az 1945. augusztus 6-i atomtámadásért, amelynek mintegy 140 ezer halálos áldozata volt.

Rovatok