Index Vakbarát Hírportál

Egyre rosszabb melegnek lenni Magyarországon

2016. május 11., szerda 11:23

Egy civil szervezet szerint Magyarország csak közepesen teljesít, de a tendenciák már nem túl biztatóak. Az aktivisták kiszolgáltatottak a törvényhozásnak, a politikai vezetők nyíltan melegellenesek, de a magyarok ezt nem érzik.

Minden évben összeállítja a Szivárvány Indexet az ILGA (Nemzetközi LMBTI Jogvédelmi Szervezet) amiben 49 országban elemzik a melegek helyzetét. 

Homofób nyilatkozatok a politikai életben, diszkrimináció a médiában – ez jellemezte az elmúlt évet LMBT-jogi szempontból Magyarországon az elemzés szerint. Tavaly még pozitív tendenciákat láttak a bírósági döntésekben, idén viszont egyre több a melegellenes megnyilvánulás a listán.

A piaci esélyek sem egyenlőek a melegek számára: a Simicska Lajoshoz köthető Publimont elutasította a Melegrandi reklámplakátjait, mivel azt gyerekek fejlődésére károsnak találták. A Mahir egy meleg interjúalanyokat kereső hirdetés engedélyét vonta meg.  

Ennek ellenére a civil szféra nem tántorodott el, bár az elemzés szerint az aktivisták egyre védtelenebbek a kormánnyal szemben.

2015 volt az első olyan év, amikor nem támadtak a Büszkeség menetére ellentüntetők, bár utána megvertek egy aktivistát. Szintén ebben az évben szerveztek először kifejezetten interszex emberek láthatóságát célzó rendezvényt.

Ennek ellenére a magyaroknak csak 49%-a gondolja, hogy a melegek elleni előítéletek széles körben elterjedtek volnának. Ez több, mint 10 százalékkal az európai átlag alatt van. Az megkérdezettek felét (53%) nem zavarná egy meleg munkatárs (az európai átlagban ez 73%), a transzneműek támogatottsága már jóval alacsonyabb.

Rovatok