Egy nem mindennapi történetet dolgozott fel Shaun Walker a Guardianban. Az újságíró egy kanadai születésű testvérpárról, Tim és Alex Foleyról írt. Sokkoló, ami hat évvel ezelőtt velük történt: Tim éppen 20, Alex pedig 16 éves volt, amikor kiderült, hogy szerető szülei valójában nem azok, akiknek mondják magukat.

A Foley-család az Egyesült Államokban, a Massachusettsben található Cambridge-ben élt. 2010 június 27-én éppen Tim húszéves születésnapi bulijára készültek, várták a haverokat, amikor csöngettek. A család azt hitte, hogy a vendégek érkeztek meg kissé korán, de tévedtek: amikor kinyílt az ajtó, az FBI elfogóemberei özönlötték el a házat. "Kezeket fel!" - üvöltötték, aztán már kattant is a bilincs a szülők, Donald Heathfield és Tracey Foley csuklóján.

Alex és Tim dermedten nézte végig, ahogy szüleiket az FBI ügynökei egy fekete autóba ültetik be, velük pedig közlik, hogy a következő 24 órában házkutatást tartanak a családi házban, ezért jobban teszik, ha addig is egy előre lefoglalt hotelszobába mennek. Még a házban közölték a gyerekekkel, hogy a szüleiket azért tartóztatták le, mert egy "idegen kormányzat illegális ügynökei". 

Amit a fiúk akkor még nem tudtak, hogy szüleiket valójában nem Donald Heathfieldnek és Tracey Foley-nak hívják, hanem Andrej Bezrukovnak és Elena Vavilovának.

A szülőknek két életük volt. Az a férfi, akit mindenki Donald Heathfieldként ismert, kanadai-amerikai kettős állampolgárként egy amerikai tanácsadó cég munkatársaként dolgozott az Egyesült Államokban. Csakhogy Heathfield élete egy felépített legenda volt. Heathfield valójában Andrej Bezrukov, az orosz hírszerző szolgálat illegális hírszerzője volt. Akárcsak a felesége, akit mindenki Tracy Foleyként ismert,  pedig Elena Vavilova az igazi neve. 

Bezrukov és Vavilova is a Szovjetunióban született, viszonylag fiatalon lettek a szovjet hírszerző szolgálat, a KGB munkatársai. Okos, ambiciózus fiatalok voltak, akiket illegális hírszerzőnek képeztek ki még a hidegháború idején. Az illegális hírszerzés a hírszerzői szakma csúcsa, annak idején a kémkedésnek ez az ága a legügyesebb és a legokosabb ügynökök kiváltsága volt. Legális hírszerzőknek szokták nevezni azokat, akik például diplomataként, de valódi nevükön ténykednek külföldön. Az illegális hírszerzők ezzel szemben olyan fedőfoglalkozása van, ami nem szúr szemet a külföldi hatóságoknak, jó esetben nem figyeli a kémelhárítás, az operatív akciókban éppen ezért könnyebb hadra fogni. És lebuktatni is nehezebb, mint egy legális hírszerzőt. Az illegális hírszerzőknek gyakran egy felépített élete van és sokszor egyáltalán nem az, akinek mondja magát. Még a neve sem. 

Az illegális kémek telepítése rendkívül idő-és pénzigényes munka, ugyanis egy komplett kamuéletet, kamuidentitást kell felépíteni. A telepített illegális hírszerzőkkel kifejezetten hosszútávra terveznek, de az oroszoknál - ellentétben a kisebb országok titkosszolgálataival - emberanyag és pénz is bőven van ilyen projektekre. 

A hidegháborúban a szovjetek gyakran küldték Kanadába az illegális hírszerzőiket, hogy ott építsék ki a legendáikat, mielőtt továbbállnak a célországba. Amikor a Szovjetunióban kiképzett Bezrukovot és Vovilát a nyolcvanas években Kanadába küldték, két elhunyt kanadai gyermek személyazonosságát felvéve kellett felépíteniük egy teljesen új életet, ami később álcaként, legendaként funkcionált.

Első gyereküket, Timet már Tracey Foley néven, Kanadában szülte meg Elena. Az első emlék, ami Timnek ebből az időszakból megmaradt, hogy egy francia nyelvű iskolába járt. De emlékszik arra is, hogy az apja, Donald Heathfield ebben az időben egy pelenkaszállító cégnél dolgozott. Nem túl izgalmas munka, de tökéletes a legendaépítésre.  

A nyolcvanas években Andrej Bezrukov ugyan diplomás emberként ment ki Kanadába, de "Donald Heathfield" tanulmányainak semmi nyoma nem volt, ezért 1992 és 1995 között egy torontói egyetemen közgazdász diplomát kellett szereznie. 1994-ben megszületett Alex, rá egy évre pedig a család Párizsba költözött. Donald Heathfield ott szerezte meg a mesterképzését, miközben a család egy kis párizsi lakásban élt nem messze az Eiffel toronytól.

Nem éltek fényűzően, a gyerekek közös szobán osztoztak, a szülők kanapén aludtak. 1999-ben, amikor arra utasították őket feletteseik, hogy Franciaországból az Egyesült Államokba költözzenek, egy volt KGB-s került hatalomra Moszkvában: Vlagyimir Putyin. 

A KGB-ben szocializálódott Putyin a korábbinál nagyobb szerepet szánt a titkosszolgálatnak, ezért reaktiválta a Szovjetunió szétbomlása után kissé hanyagolt hírszerzőket, köztük azokat az illegális kémeket, akiket még a hidegháború idején telepítettek a szovjetek az ellenséges nyugatra. 

Heathfield már képzett, tanult kanadaiként érkezett családjával az Egyesült Államokba, pontosabban a Harvard Egyetemre. A gyerekeket a házaspár egy francia-angol nyelvű bostoni iskolába küldte, valószínűleg azért, hogy "maradjon bennük" európai kultúra, és ne érezzék magukat teljesen amerikaiaknak. Oroszországról viszont soha nem beszéltek nekik, egy orosz szó sem hangzott el soha a családban, ahol franciául vagy angolul beszéltek egymással a családtagok. Orosz ételeket sem ettek.

A nagyszülőkről keveset tudtak a gyerekek, de az idősebb fiú még emlékszik arra, hogy 11 éves koráig néha találkozott velük. Utólag dereng neki, hogy a nagyszülők mintha nem angolul beszéltek volna egymással. De 11 éves kora után "eltűntek" az életükből, néha fotókon látták csak őket, és karácsonykor kaptak olyan ajándékot, amiket elvileg ők küldtek nekik.

Amikor Heathfield végzett a Harvardon, a Global Partners nevű üzleti tanácsadó cégnél helyezkedett el. Az idősebb fiú visszaemlékezése szerint apja sokat dolgozott, nagy baráti társasága volt és arra buzdította Timet, hogy ő is tanuljon, mert csak így viheti sokra. A fiú így is tett. 2008-ban Tim egyetemre ment, nemzetközi kapcsolatok szakra. Ázsiára specializálódott, kínaiul tanult, egy szemesztert Pekingben töltött. Még ugyanabban az évben a család megkapta az amerikai állampolgárságot is, így a kanadai útlevelük mellé amerikait is szereztek. 

A két fiú a Guardiannak azt mesélte, hogy "abszolút normális" gyerekkoruk volt, a háztartásbeli anyjuk sokat foglalkozott velük, suli után pedig rendszeresen vitte őket sportolni. A hétvégéket együtt töltötték, teljesen átlagos életet éltek.

Pedig Heathfield és felesége élete minden volt, csak nem unalmas. Miközben az "átlagos életüket" élték, titkos csatornákon kommunikáltak az orosz hírszerzéssel, képekbe rejtett kódolt üzeneteket küldtek és fogadtak, egyszóval aktívan kémkedtek. Heathfield a munkáján keresztül olyan üzletemberekkel tudott megismerkedni, akik kormányzati vonalon mozogtak. Nem az volt a feladata, hogy államtitkokat fürkésszen ki. A hírszerzés nem arról szól, hogy kitaláljuk, mire gondolt tegnap az ellenfél, hanem arról, hogy megértsük, mit fog gondolni holnap - mondta Bezrukov egy interjújában két évvel az elfogása után. 

Bezrukov és Vavilova úgy kerülhetett az FBI látókörébe, hogy egy orosz ügynök elárulhatta azt a kémhálózatot, aminek tagjai voltak. Nem tudni pontosan, hogy ez mikor volt, de lapinformációk szerint akkor, amikor az Egyesült Államokba költöztek. Ez pedig azt jelenti, hogy az amerikai kémelhárítás éveken át tudta, hogy a "kanadai házaspár" igazából orosz. Csak sejteni lehet, hogy miért éppen 2010-ben csaptak le rájuk, elképzelhető, hogy ekkor ért el a több tagból álló kémhálózat egy olyan szintre, ahol már valóban veszélyt jelenthettek. De az is lehet, hogy Washington azt szerette volna, ha megmentheti az időközben Oroszországban lebukott amerikai kémeket, ehhez viszont neki is ki kellett adnia orosz kémeket cserébe. 

Az mindenesetre biztos, hogy az amerikaiak éveken át lehallgatták és megfigyelték Tim és Alex szüleit és voltak olyan, az SZVR központjából érkező kódolt üzenetek is, amiket az amerikaiaknak sikerült dekódolniuk. Az egyikben például az SZVR azt az utasítást adta az Oroszországba utazó Vavilovának, hogy repüljön Párizsba, aztán vonattal menjen Bécsbe. Ott kap egy hamis brit útlevelet, amiben lesz egy üzenet, amit elolvasás után semmisítsen is meg. És kérték, hogy gyakorolja a brit útlevélben szereplő aláírást. 

Amikor a szülőket 2010 júniusában letartóztatták, a bankszámláikat zárolták, a gyerekek egy fillér nélkül maradtak. A két fiú a szülők kérésére Oroszországba repült. Amikor a repülőgép leszállt Moszkvában, idegen férfiak léptek oda hozzájuk. Azt mondták, ők a szüleik kollégái, bízzanak bennük és menjenek velük. Tim és Alex ekkor döbbent rá, hogy a szüleik ellen felhozott vádak igazak, szó sincs félreértésről. "Fényképeket mutattak nekünk a húszas éveikben járó szüleinkről, akik egyenruhában voltak. Ez volt az a pillanat, amikor felfogtam, hogy oké, ez a valóság. Addig a pillanatig nem akartam elhinni, hogy egy szó is igaz a vádakból" - mesélte a Guardiannak Alex. A rá következő napokban SZVR-es vendéglátóik igyekeztek megismertetni velük igazi hazájukat, Oroszországot. Városnézésre vitték őket, múzeumokba, de még balettelőadásra is. 

Néhány nappal azután, hogy a fiúk már Moszkvában voltak, egy amerikai bíróságon a szülők elismerték a bűnösségüket és azt is, hogy valóban orosz kémek. Ekkor már javában folyt egy egyeztetés Moszkva és Washington között a kémcseréről. A leleplezett, tíz orosz illegális hírszerző hazautazhatott, cserébe Moszkva is kiadott az Egyesült Államoknak olyan oroszokat, akik az amerikaiaknak kémkedtek.

Július közepén már Bezrukov és Vavilova is Moszkvában volt, egyesülhetett a család. Az oroszok hősként ünnepelték őket, akárcsak a hálózat többi tagját, köztük azt az Anna Chapmant, akinek a története talán a legnagyobb médiavisszhangot kapta akkoriban. Az illegális hírszerzők állami kitüntetést kaptak, még Putyin is fogadta őket.

Tim és Alex úgy érkeztek Moszkvába, hogy egy szót sem beszéltek oroszul és semmit nem tudtak az országról, miközben a régi életük odaveszett: kanadai és amerikai állampolgárságuktól megfosztották őket, sok barátjuk megszakította velük a kapcsolatot. Főleg azok, akiknek a szülei Timék szüleivel is jóban voltak. Ők okkal érezték úgy, hogy a "kanadai házaspár" átvágta, kihasználta őket.

2010 decemberében Timéknek már orosz útlevelük, sőt, orosz nevük volt. Ma már Timofej és Alexander Vavilovnak hívják őket, és bár hat év telt el azóta, de még mindig nem szokták meg az új identitásukat. Kanadainak gondolják és vallják is magukat, miközben Kanada nem kér belőlük. Alex már Moszkvában élt, amikor megpróbált Torontóban egyetemre menni, fel is vették, de az indulás előtti nap behívták Kanada moszkvai nagykövetségére. 

És hiába próbált francia és brit vízumot szerezni, a szülei múltja miatt azt sem kaphatta meg. Ezt a fiúk igazságtalannak tartják, mondván, hogy ők nem tehetnek arról, amit a szüleik tettek. Hasonlóképpen látja ezt az a kanadai ügyvéd is, aki képviseli őket abban a perben, amit azért indították, hogy visszakapják a kanadai állampolgárságot. Az ügyvéd szerint ha tudták is volna, hogy a szüleik valójában orosz kémek, akkor sem várhatta volna tőlük senki sem el azt, hogy feladják őket az FBI-nak, hiszen mégiscsak a szüleikről van szó. A kanadai állampolgárságuktól azzal az indokkal fosztották meg őket, hogy egy külföldi kormányzat ügynökeinek gyerekeként születtek Kanadában, márpedig azoknak nem jár az állampolgárság.

Arra a kérdésre, hogy milyen lett a viszonyuk mindezek után a szüleikkel, a Guardiannek a fiúk diplomatikusan válaszoltak. Tim azt mondta, ha dühösek is rájuk, azzal sem lesznek sokkal előrébb. Alex elismerte, hogy bár nem ítélkezhet a szülei felett, de az elmúlt hat évben sokat gondolkozott azon, hogy utálja-e őket, becsapva érzi-e magát. De végül arra jutott, hogy bármit is titkoltak el előttük, a szülei ugyanazok az emberek, akik szeretetben felnevelték. 

Bár Tim és Alex története nem mindennapi, de nem is egyedi. Egy évvel azután, hogy Timék szülei az Egyesült Államokban lebuktak, Németországban is történt egy hasonló eset. A német kémelhárítás egy középkorú német házaspárt, Andreas Anschlagot és Heidrun Anschlagot kapcsolta le. 

Az Anschlag házaspárt hamis identitással telepítették a nyolcvanas években Dél-Amerikából Ausztriába, majd onnan Németországba, ahol közel két évtizeden át tevékenykedtek. Heidrunt éppen rövidhullámú, kódolt rádióadás közben érte tetten a német kémelhárítás, de a nő nem csak ezt a technikát alkalmazta, amikor az SZVR-rel kommunikált: a Youtube-on, egy Christiano Ronaldóról szóló videó kommentjeiben írt kódolt üzeneteken keresztül is kapcsolatban állt a központtal, ahonnan férjével együtt rendszeres fizetést is kaptak, évi 100 ezer eurót.

A párnak volt egy lánya is, akinek Timékhez hasonlóan fogalma sem volt arról, hogy a szülei oroszok, arról pedig pláne nem tudott, hogy kémek is. Pedig nem ritka, hogy az így telepített kémek később a célország nyelvét már akcentus nélkül beszélő gyermekeiket is beszervezik, miután azok felnőnek. 

Bár 2012-ben a Wall Street Journal egy névtelen forrásra hivatkozva azt írta, hogy Tim és Alex szülei jóval a lebukásuk előtt felfedték a gyerekeiknek, kik is ők valójában, egyúttal be is akarták őket szervezni, a gyerekek a Guardiannak ezt tagadták. Szerintük irracionális is lett volna, hiszen ezzel óriási rizikót vállaltak volna a szüleik. Ugyanakkor az is tény, hogy egy "második generációs kém" sokkal értékesebb, mint egy "első generációs", akinek a felépített legendája jóval törékenyebb. 

Az, hogy mennyi illegális orosz kém lehet egy országban, megbecsülni is nehéz, de például a francia kémelhárítás becslése szerint a hidegháború végén Franciaországban legalább hatvan illegális KGB-hírszerző tartózkodhatott, de hogy kicsodák, azt nem sikerült felfednie a franciáknak. Ma pedig legalább tíz-húsz illegális kém lehet Franciaországban. De a helyzet súlyosságát jelzi, hogy a belga biztonsági szolgálat szerint a NATO és az EU otthonának számító Brüsszelben jelenleg több száz kém dolgozik.

Többségében oroszok.

(A címlap és borítókép ötlet a The Americans sorozat főcíméből van. Kép: szarvas / Index)