Index Vakbarát Hírportál

Öt és fél évvel megúszta a volt horvát vezető

2016. május 12., csütörtök 17:57

Első fokon öt és fél év börtönre ítélte a zágrábi megyei bíróság csütörtökön Tomislav Mercep volt belügyminiszter-helyettest szerbek ellen elkövetett háborús bűneiért, írja az MTI az N1 hírcsatorna információira hivatkozva.

A négy éve tartó perben Mercepet a bíróság nem jogerősen bűnösnek találta, amiért a délszláv háború idején nem akadályozta meg az általa vezetett osztag katonáit abban, hogy civileket kínozzanak meg, raboljanak és végezzenek ki. A bíróság kimondta: hallgatásával jóváhagyta, hogy emberei háborús bűncselekményeket kövessenek el horvátországi szerbek ellen.

Az ügyészég először azzal vádolta, hogy ő adott parancsot a bűnök elkövetésére, majd tavaly júliusban enyhítettek a vádakon. Ezután azt rótták a terhére, hogy nem akadályozta meg a nevét viselő osztag, a Mercepovci rémtetteit.

Mercep katonái 1991 végén és 1992 elején Kutinán, Pakracon és Zágráb környékén törvényellenesen tartóztattak le 52 embert, akik közül 43-at megöltek, hármat eltűntnek nyilvánítottak, hatan pedig túlélték a kínzásokat. A most 63 éves Mercep végig tagadta a vádakat, illetve hogy parancsnoka lett volna az osztagnak. 

Mercep a horvát rendőrség egykori főparancsnoka, az 1991-95-ös délszláv háború idején a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség magas rangú tisztségviselője volt, valamint parlamenti képviselő, 1992-93-ban pedig belügyminiszter-helyettes.

Rovatok