Index Vakbarát Hírportál

Jemenben robbantott az Iszlám Állam, több tucatnyi halott

2016. május 15., vasárnap 16:48

Egymás után két támadást követtek el az Iszlám Állam terrorszervezet öngyilkos merénylői a dél-jemeni Mukalla városában, harmincnyolcan embert öltek meg a szélsőségesek.

Először egy rendőrőrs előtt robbantottak, itt 31 ember vesztette életét és 60-an sebesültek meg. Kicsivel később a 200 ezres kikötőváros biztonsági főnöke ellen követtek el támadást, s bár őt nem tudták megölni, hat testőrével végeztek - írta az MTI nemzetközi hírfügynökségek beszámolói alapján.

A város felett a múlt hónapban sikerült átvennie az ellenőrzést a nemzetközileg elismert kormánynak. Ez előtt több mint egy éven át a másik közel-keleti terrorfranchise, az al-Kaida helyi ágának kezében volt a település.

A héten már másodszor csaptak le a városra, csütörtökön három öngyilkos merényletet hajtottak végre Mukalla haditengerészeti támaszpontja ellen.

Az Iszlám Állam úgy tűnik, Jemenben is egyre erősebb, pedig a hosszú ideje káoszban őrlődő ország inkább a rivális al-Kaida fellegvárának számít.

Rovatok