Index Vakbarát Hírportál

Rendőrautókat gyújtottak fel Párizsban

2016. május 18., szerda 14:51

Folytatódtak a munkajogi reform elleni tüntetések Franciaországban: a kamionsofőrök után szerdán sztrájkba léptek a vasutasok és a kikötői munkások is. Párizsban a rendőrök is tüntetnek, a helyszíni beszámolók szerint a rendőröktől független csoportok több rendőrautót felgyújtottak, megrongáltak. 

Az SNCF állami vasúttársaság közölte, hogy a nagysebességű vonatok és a gyorsvonatok 40-50 százaléka, az elővárosi forgalomban közlekedő vonatoknak pedig majdnem 70 százaléka nem közlekedett. A nemzetközi útvonalakon közlekedő Eurostar- és Thalys-expresszek viszont menetrend szerint járnak - írta az MTI. 

A Nagy-Britannia és Észak-Franciaország között közlekedő kompjáratok többségét törölték a kikötői munkások sztrájkja miatt. A kamionsofőrök Nyugat-Franciaországban szerdán is blokád alatt tartottak több főutat.

Francois Hollande ötéves államfői mandátuma legfőbb reformjának tekinti a 10 százalék feletti munkanélküliség csökkentését célzó munkajogi reformot, amelynek egyik legfőbb eleme a munkaidő rugalmasabbá tétele a vállalatokon belüli belső egyeztetésekkel, valamint az elbocsátások szabályozásának könnyítése. Bírálói szerint a reform túlságosan is kedvez a munkaadóknak, és fokozhatja a munkavállalók kiszolgáltatottságát.

A munkajogi reform ellen több mint két hónapja tartanak az egyre gyakrabban erőszakos eseményekbe torkolló tüntetések Franciaországban. Négy szakszervezet és három diákmozgalom felhívására kedden elindult a tiltakozás újabb hulláma: kamionsofőrök országszerte forgalomlassító akciókat tartottak, kikötőket, olajfinomítókat és más ipari központokat vettek blokád alá kedden. A vasutasok péntek reggelig sztrájkolnak, a légiirányítók pedig csütörtökön tartanak munkabeszüntetést.

Rovatok