Index Vakbarát Hírportál

Könnygázas tüntetések Venezuelában

2016. május 19., csütörtök 14:55

Könnygázzal oszlatták fel a tüntetőket rohamrendőrök Venezuela fővárosában, Caracasban, miután azt követelték, hogy tartsanak népszavazást a buszvezetőből lett elnök, Nicolás Maduro visszahívásáról. 

Ellenzékiek szerdán az egymás utáni harmadik nap vonultak az utcára, de a rendőrség lezárta előlük azt a teret, ahol tüntetni akartak. Miután a környező utcákban mégis elkezdték a kormányellenes demonstrációt, a karhatalom könnygázzal lődözte meg őket. Többeket őrizetbe vettek, és legalább egy tüntetőt eszméletlenül vittek el a mentők a beszámolók szerint.

Nemcsak Caracasban tüntettek, országszerte számos városban ezrek adtak hangot a szocialista kormánnyal szembeni elégedetlenségüknek és követelték Maduro távozását.

Arról, hogy Maduro hogyan vezeti teljes gázzal a szakadék felé az egyébként a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkező országot, itt írtunk részletesen. Venezuelában krónikus áruhiány, mély recesszió és elképesztően magas, 700 százalékos infláció van. Erre rádobott még egy lapáttal az El Niño éghajlati jelenség, ami hatalmas szárazságot, és emiatt óriási áramhiányt hozott az erősen vízenenergiafüggő országban. 

A kormányzat szerint az ellenzékiek és imperialista gazdájuk, az Egyesült Államok okolható minden bajért. Független elemzők szerint inkább arról van szó, hogy az utóbbi másfél évtized szocialista osztogatásával és unortodox pénzügypolitikájával teljesen szétverték a gazdaságot, és most isszák meg a levét.

Maduro ellenfelei a tavaly decemberi parlamenti választásokon elsöprő győzelmet arattak, de egyelőre nem tudják elmozdítani az elnököt, részben azért is, mert a legfelsőbb bíróság még mindig az 1998 óta hatalmon lévő szocialisták kottájából játszik. 

Az országban két éve is hatalmas, a mostaninál is nagyobb tüntetéssorozat zajlott le. Akkor jó néhány véres összecsapás is volt a demonstrálók és a biztonsági erők között, több tucatnyian meghaltak.

De azért az ellenzéket sem kell félteni, a minap épp a hadsereget kérlelték, hogy ugyan, puccsolja már meg Madurót. Az előző elnököt, az egész 21. századi venezuelai olajszocializmust kitaláló Hugo Chávezt is megpróbálták egyszer eltakarítani 2001-ben, de két nap alatt belebuktak, és az elbénázott puccs a mai napig rányomja bélyegét az ellenzékre.

Rovatok