Index Vakbarát Hírportál

Bármennyi amerikai fegyvert vehet Vietnam

2016. május 23., hétfő 09:21

Teljes mértékben felszámolta a Vietnammal szemben negyven éven át érvényben lévő fegyverkereskedelmi embargót Barack Obama. Az amerikai elnök erről vietnami útján beszélt, hangsúlyozva, hogy Washington cserébe az emberi jogok megerősítését várja el a vietnami vezetéstől.

„Az amerikai döntés igazolja, hogy a két ország minden tekintetben normalizálta kapcsolatait” – idézte a BBC a a vietnami elnök, Tran Dai Quang szavait az Obamával közös sajtótájékoztatóról.

Az Egyesült Államok 1995-ben állította helyre diplomáciai kapcsolatait a kommunista vezetésű – a gazdaságban azonban a magánvállalkozásoknak is nagy teret engedő – országgal. Obama hétfőn megkezdett útja előtt kétoldalú találkozón csak Bill Clinton járt a kommunista Vietnamban – George W. Bush 2006-ban az APEC-csúcsra utazott oda –, korábban csupán Lyndon B. Johnson és 1966-ban és Richard Nixon1969-ben fordult meg az amerikaiakkal szövetséges, 1975-re hivatalosan is megszűnt Dél-Vietnamban.

Jelzés Kínának

Az amerikai döntés figyelmeztető jelzés Kínának, amely a Dél-Kínai-tengeren többek között Vietnammal is területi vitában áll az olajban potenciálisan gazdag vizeken.

Washington két éve már tett efelé lépést, amikor részlegesen enyhítette a fegyverembargót Vietnammal szemben. Akkor azonban halált okozó haditechnika importálására nem kapott jogott a 80 milliós délkelet-ázsiai ország.

Jelzés Oroszországnak

Hanoi és Washington közeledése Moszkva számára is figyelmeztetés, ugyanis Vietnam az egyik legfontosabb fegyvervásárló partnere Oroszországnak. Az orosz export 39 százalékát ugyan az indiai piac adja, mögötte azonban Kína és Vietnam következik 11-11 százalékkal – írta a Newsru.com. Vietnam globálisan is jelentős felvásárló: a világ teljes fegyverimportjának 2,9 százaléka jut rá és ez az egyik leglátványosabban fejlődő piac, miután 2011-15-ben az ezt megelőző négy évhez képest hétszeresére növelte beszerzéseinek összegét.

Rovatok