Index Vakbarát Hírportál

Szökésben Csonti, a felvidéki gyilkos

2016. május 24., kedd 20:23

A szlovák rendőrség múlt héten nagyobb akció keretében vett őrizetbe szlovákiai bűnözőket, akiket mindenféle korábbi bűncselekményekkel, többek között gyilkosságokkal vádolnak, és bár a gyanúsítottak listáján szerepelt Nagy Zsolt (Csonti) neve, az őrizetbe vettek között már nem. A rendőrség először nem erősítette meg a lapnak a feltevést, miszerint a férfi szökésben van, de tegnap kiderült: a rendőrségnél bekerült a körözöttek listájába.

"A 41 éves dunaszerdahelyi Nagy Zsolt nevéhez legalább négy gyilkosság köthető: az egyiknél saját kezűleg fojtott meg egy egyelőre ismeretlen személyt, a másikhoz asszisztált, a harmadiknál hullát tüntetett el, de jelen volt Écsi Béla 2003-as kivégzésénél is" - írja a parameter.sk.

2006-ban asszisztált egy férfi megölésében és a holttest eltüntetésében: a férfit konkrétan felőrölték, majd a test egy részét elásta, egy másik részét a Kis-Dunába szórta.

A lap szerint, ha elkapják 25 évtől életfogytig tartó büntetésre számíthat.

Rovatok