Index Vakbarát Hírportál

Magyar konzuli védelem is lesz a foci-Eb helyszínein

2016. május 27., péntek 11:04

A Külgazdasági és Külügyminisztérium megerősített konzuli szolgálattal készül a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra - mondta Szijjártó Péter miniszter a pénteki sajtótájékoztatóján. 

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, a KKM-nek kötelessége konzuli védelmet biztosítani, ha valahol nagyobb létszámban vannak jelen magyar állampolgárok,

ezért a magyar válogatott csoportmérkőzéseinek helyet adó városokban helyszíni és mobil konzuli védelmet biztosítanak.

Szijjártó Péter arra kérte a kiutazó szurkolókat, hogy mindenképpen regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján, hogy tudják, baj esetén kit hol lehet elérni,  számolt be az MTI.

A csoportmérkőzések helyszínein - sorrendben Bordeaux, Marseille, Lyon - ideiglenes konzulátust hoznak létre, ott 10 és 18 óra között személyes ügyintézésre lesz lehetőség. Mindhárom városban mobil konzuli szolgálat is lesz, azaz a mérkőzések napján, illetve az azt megelőző és azt követő napon mikrobuszokban, a szurkolói zóna és a stadionok mellett lesznek a konzulok, hogy szükség esetén azonnal elérhetők legyenek.

A konzulok segíthetnek az úti okmányok pótlásában, konzuli védelmet biztosítanak azoknak, akik bűncselekmény áldozataivá válnak, továbbá sérülés, betegség esetén az ellátás intézésében segítenek. A miniszter az orvosi és egészségügyi ellátással kapcsolatban megjegyezte: az európai egészségbiztosítási kártyát a legtöbb helyen elfogadják, de az önrész magas, ezért mindenképp javasolt utasbiztosítást kötni, hogy ne a helyszínen kelljen rendkívül nagy összegeket fizetni.

A KKM-ben az Európa-bajnokság idején 24 órás telefonos információs vonalat biztosít, ennek száma a konzuli szolgálat honlapján lesz elérhető.

Franciaországban továbbra is szükségállapot van érvényben, a terrorfenyegetettségi szint a legmagasabb fokozatú, ezért a rendfenntartó szervek fellépése udvarias, de szükség esetén szigorú és határozott. A rendvédelmi szervek fokozott jelenlétére kell számítani a közterületeken, a fő közlekedési útvonalakon. A repülőtereken is szigorú ellenőrzés várható, és hosszú várakozási időkre kell számítani a közlekedésben. Szigorított ellenőrzés várható a stadionokba belépésnél is.

Rovatok