Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatások Németországban, az Iszlám Állam Düsseldorfban akart gyilkolni

2016. június 2., csütörtök 14:22

Három szíriai férfit tartóztattak le Németországban csütörtökön, az ügyészség szerint az Iszlám Állam nevében akartak terrortámadást végrehajtani Düsseldorfban, tudósít az AP hírügynökség. A tervekről egy negyedik gyanúsított számolt be a hatóságoknak, ő már letartóztatásban ült Párizsban. 

A három gyanúsítottra három különböző német szövetségi államban csaptak le a rendőrök, Észak-Rajna-Vesztfáliában, Baden-Württembergben és Brandenburgban.

 A tervek szerint két öngyilkos merénylő robbantott volna Düsseldorf óvárosában, majd további merénylők lőfegyverekkel folytatták volna a gyilkolást. A Spiegel azt írja, a két öngyilkos robbantás helyszíne a városközpontban a Heinrich-Heine-Allee közelében lett volna.

Ugyanakkor egyelőre nem találtak arra utaló jelet, hogy konkrét előkészületeket is tettek volna a szírek. A tervükről a negyedik gyanúsított februárban számolt be a francia hatóságoknak Párizsban.

Ketten a balkáni útvonalon érkeztek

A karlsruhei főügyész szerint mind a négy gyanúsított Szíriából származik.

Ketten, Saleh A. és Hamza C. az Iszlám Állam megbízásából már 2014-ben Törökországba utaztak Szíriából, majd 2015-ben a balkáni útvonalon keresztül érkeztek Németországba.

A 25 éves Saleh A. és a 27 éves Hamza C. 2014-ben csatlakoztak az Iszlám Államhoz, és a szervezet vezetésétől kaptak rá parancsot, hogy szervezzenek meg egy támadást Düsseldorfban. 2014 májusában érkeztek Törökországba, majd innen különválva, 2015 márciusában és júliusában utaztak Görögországon keresztül Németországba, írja az AP.

Itt valamikor 2016 januárjában megnyertek a tervüknek egy harmadik szír férfit, a 25 éves Mahmood B.-t, majd még szintén januárban egy negyedik társuk is lett Abd Arahman A. személyében, aki már 2014 óta Németországban élt, és korábban az al-Núszra Frontnak dolgozott robbantási szakértőként. Abd Arahman A. már jóval korábban, 2014 októberében Németországba utazott azzal a paranccsal, hogy részt vegyen a támadásban. Az al-Núszrának dolgozva robbanómellények és gránátok készítésével foglalkozott, és ezúttal is az ő feladata lett volna, hogy a támadáshoz elkészítse a robbanószerekkel megtöltött mellényeket.

A csoportot Saleh A. dobta fel a francia hatóságoknak február 1-jén, ő azóta is őrizetben van. A németek kérni fogják Franciaországtól a kiadatását.

A négy férfit bűncselekmény előkészületével gyanúsítják, továbbá hármukat külföldi terrorszervezetben való részvétellel, a negyediket pedig terrorszervezet támogatásával. A tervezett támadásnak nem volt köze a jövő héten kezdődő franciaországi foci EB-hez.

Rovatok