Index Vakbarát Hírportál

Most ítélték halálra az észak-koreai rezsimet!

2016. június 2., csütörtök 08:10 | aznap frissítve

Nem fogják elhinni, mi történt szerdán. 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem megdicsérte, hanem - micsoda váratlan fordulat! - 

elítélte

a legutóbbi három sikertelen észak-koreai rakétakísérletet.

Persze a végső, halálos csapást a rezsimre nem ez az elítélés jelentette, hanem az, hogy a BT további "súlyos intézkedésekkel" fenyegette meg Phenjant.

Észak-Korea áprilisban négy kísérletet hajtott végre. Már akkor kiderült, hogy az ENSZ BT nem szarral gurigázik, hiszen az első kettő rakétakísérletet

közleményben ítélte el.

Igaz, ekkor még a halálos rúgást nem tudták bevinni. A további rakétakísérleteket ugyanis akkor még nem tudták elítélni, mivel  Oroszország olyan módosításokat javasolt a tervezethez, amelyet az Egyesült Államok, Japán és több más tagország elfogadhatatlannak tartott.

Most viszont sikerült az, ami felér egy diplomáciai atombombával: 

egyhangúlag meg tudtak állapodni a közlemény szövegében!

De ami ennél lényegesen fontosabb, hogy a közleményben nem csak a két április végi sikertelen rakétatesztet ítélték el, hanem azt is, amelyet Észak-Korea most kedden hajtott végre, ismét sikertelenül.

Rovatok