Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam körülnézett, mit tudna még betiltani

2016. június 3., péntek 08:17

A maga módján készül az Iszlám Állam a Ramadán böjti hónapjára: a szervezet szíriai fővárosában, Rakkában

a vallási rendőrség leszedte a házakról a parabolaantennákat, nehogy az iszlámhoz méltatlan dolgok jussanak el a lakókhoz.

Az akciót a terrorszervezet egy szerdán publikált videóban adta hírül (én nem találtam a LiveLeaken). A Jerusalem Post által ismertetett indoklás szerint

A műholdas csatornákat olyan hittagadók irányítják, akik hazugságokat terjesztenek és torz képet nyújtanak az Iszlámról.

A videóból a Jerusalem post szerint az is kiderül, hogy valójában azzal van baja az iszlamistáknak, hogy a rakkaiak nem nézik eleget a Kalifa, Abu Bakr al-Bagdadi vagy az IS szóvivője, Abu Mohamed al-Adnáni beszédeit:

A legtöbb házban inkább az ellenség szavait hallgatják, és árulók által készített műsorokat néznek. A tévéadók által közvetített torz valóság gátat emel a muszlimok szabad gondolkozása előtt.

A vallási rendőrség (Hisbah) által begyűjtött tányérantennákat egy nyilvános ceremónia keretében törték össze. Az IS arra is felszólította Rakka lakóit - akik biztos már nagyon várják a Szíriai Demokratikus Erők felszabadító csapatait - hogy szolgáltassák be televíziókészülékeiket. 

A rakkaiaknak ezzel a számmal kívánok kitartást innen, Magyarisztánból: 

Rovatok